Ugrás a tartalomra

Míg tart a fűtési szezon, biztosan tart a faosztás is

Létrehozva
A hét első két napján a Kabar utcán osztottak tűzifát a rászorulóknak, ám ezzel nem ér véget az e heti program. Többek között erről számolt be hétfő délelőtt Fodor Zoltán önkormányzati képviselő. 
Kép
Novemberben kezdték, áprilisig tartják | Fotók: Mocsári László

– Hétfőn nyolc és tizenkettő óra között mintegy negyven köbméter tűzifát vitt el tőlünk húsz család – avatta be stábunkat a Velünk a Város önkormányzati képviselője, egyben az Egészségügyi, Szociális és Környezetegészségügyi Bizottság elnöke, aki mindezt a vasgyári helyszínen kísérte figyelemmel. 

Fodor Zoltán emlékeztetett: korábbi kezdeményezésének lényege, hogy a nehéz körülmények között élők ne pusztán évente párszor, hanem a fűtési szezon alatt legalább havonta férjenek hozzá ingyenes és nagy mennyiségű fűtőanyaghoz. 

A jelentkezők szociális rászorultságát továbbra is a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény munkatársai ellenőrzik. 

Kép
A családok fuvarköltségeinek minimalizálását szem előtt tartva két zsákkal adnak

– Ha nem történik semmi probléma a fafeldolgozó géppel, akkor naponta akár tizenöt darab egy köbméteres zsákot tudunk megtölteni, ami havi szinten két-háromszázat jelent – taglalta Fodor Zoltán, majd elárulta jövőbeni terveit: szeretne legalább egyszer majd nyáron is tartani egy osztást.

Holnap a MESZEGYI Kabar utca 4. szám alatti Arany Alkony Szolgáltatási Központ és Gondozóházának udvarán folytatják az akciót. De másik két helyszínükön, a Városgazda nádasréti telephelyén és a Lyukói Közösségi Háznál is kezdetét veszi kedden a kétnapos osztás.  

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.