Ugrás a tartalomra

A mindig gondozott Pattantyús utcai játszótér ma még tisztább lett

Létrehozva
Az önkormányzat tavaszi nagytakarítási akciója pénteken az Avas harmadik ütemében folytatódott, ahol magasnyomású vegyszeres vízzel tisztították meg a játszóeszközöket és a padokat.
Kép
A Pattantyús utcai játszótérhez ért a tavaszi nagytakarítás. Fotó: Osztie Tibor

Amint arról számos cikkünkben beszámoltunk, március 17-én nagyszabású tavaszi nagytakarítási akcióba kezdett a Miskolci Városgazda, amely húsvétig tart. Ezalatt a néhány hét alatt Miskolc számos pontját megtisztítják, úgy az eldobált szeméttől, mint a falfirkáktól, sőt, magasnyomású mosóval, vegyszeres vízzel alaposan le is mossák az utcabútorokat, játszótéri eszközöket is. 

Kép

Péntek reggel az Avas harmadik ütemében álltak neki kora reggel a munkának a Városgazda dolgozói, ahol most a Pattantyús utcai játszótér kapott többek között egy alapos lemosást. Korán értünk oda és azt hittük elkéstünk, mert a játszótér gyönyörű tiszta volt. Fodor Zoltán, a kerület önkormányzati képviselője gyorsan felvilágosított, hogy itt a játszótéren mindig rend van, rendszeresen takarítják, és van egy külön erre a célra alkalmazott, közelben lakó nyugdíjas, aki a kulcsos ember. Ő reggel nyitja, sötétedéskor zárja minden nap a játszóteret, egyben felügyeli a rendet, tisztaságot is, a képviselő megbízásából. Ezt a teret nem csak kampányszerűen gondozzák tehát, hanem folyamatosan. 

Preview Image
Még több fotóért kattints a képre! Galéria nyílik.

Az önkormányzati képviselő elmondta, hogy természetesen a maihoz hasonló vegyszeres lemosásra, magasnyomású mosóval, a falfirkák eltávolítására nem kerül sor gyakran, ezért örül a mostani alkalomnak, mert így éppen a tavaszi-nyári játszótéri szezon elején mosnak le minden játszóeszközt és padot. Ezzel is higiénikusabbá, biztonságosabbá és nem utolsó sorban szebbé téve a játszóteret. 

- Ezt a játszóteret több mint tizenöt évvel ezelőtt alakíttattam ki. Itt korábban egy betonozott, még az Avas harmadik ütemének építésekor létrejött terület volt, amelyet meg kellett tisztítani és rengeteg földet idehozatni. Ahogyan látható, csak az uniós szabványnak megfelelő játszóeszközök vannak, be van kerítve, és minden este, sötétedéskor be is zárjuk. Idővel ki tudtunk itt alakítani két, filagóriával fedett szalonnasütőt, szintén bekerítve, hogy a családok, baráti társaságok nyugodtan tudjanak itt sütni-főzni. Nagyon fontos és nem túl gyakori, hogy a szezonban – májustól október végéig – két mobil wc-t is üzemeltetünk, és van egy ivókút is, ahonnan akár a főzéshez is lehet vizet vételezni. Mondhatom, hogy ez a játszótér nagyon családbarát – mutatta be büszkén a létesítményt Fodor Zoltán. 

Kép

Hozzátette, lehet látni, hogy itt tisztaság és rend van, nem csak most, hanem mindig, és ez jellemző az egész körzetre is. Ma sem fejeződik be a takarítás a játszótérrel, a Városgazda munkatársai mennek tovább és a külső, közterületi részeken folytatják a munkát a harmadik ütem más részein. A képviselő sajnálattal emlékeztetett arra, hogy régen jóval több emberrel dolgozott a Városgazda, igaz, ma gépeket is használnak és akik dolgoznak, azok jól végzik a feladatukat. 
- Büszke vagyok arra, hogy ha a körzetemben bárhová elmennek, látják, hogy itt tisztaság, rend, fegyelem van – hangsúlyozta a képviselő.

Kép

 

 

 

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.