Ugrás a tartalomra

MIÖR: párban őrzik a rendet

Létrehozva
Hétfőtől újabb két városrészben látnak el feladatot gyalogos járőrpárok.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Az már megszokott, hogy egy-egy környéknek saját postása van, akinek messziről biccentenek a lakók, hiszen jól ismerik. A gyalogos járőrszolgálatnak köszönhetően a rendészek is egyre több körzet életének lesznek állandó résztvevői.

- Először az Avason indítottuk ezt a szolgálatot, majd a Selyemréten, a Győri kapuban, Szirmán, Martinkertvárosban, Komlóstetőn és a Vasgyárban is találkozhattak a járőreinkkel a miskolciak – tudatta a hétfői bejáráson Szabó Ferenc, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója. Hétfőtől Bulgárföldön és Perecesen, valamint Hejőcsabán és Görömbölyön is rendszeressé válik a közterületfelügyelet.

- Minden városrész esetében egy adott páros lát el feladatot, akik csak a hozzájuk tartozó területeken járőröznek majd: hetente negyven órában, hétvégén is, és ha szükséges, ünnepnapokon. Napszakok tekintetében szintén változó a szolgálatteljesítés ideje, lesz, amikor délelőtt kezdenek a kollégák, máskor pedig délután – így ki tudjuk tapasztalni, melyik időszakban mutatkozik leginkább szükség a munkájukra, és ehhez alkalmazkodunk majd a jövőben. Mindez persze egy plusz szolgáltatás, aki jelenteni való eseményt észlel, továbbra is hívja az ingyenes zöld számunkat

06-80-46-00-46 | ingyenesen hívható zöld szám (0-24-óráig).

Szabó Ferenc elmondta, az olyan városrészekben, amelyekben már elindították a járőrözést, kedvezőek a lakossági visszajelzések.

Kép

- Mindegyik kollégánk a fiatalabb generáció tagjai, ezt a lendületet viszik magukkal a közterületekre is – ezt értékelik az emberek. A járőrök közterület felügyelői jogokkal vannak felruházva. A feladatuk kimondottan a közrend fenntartása és a rendezett lakókörnyezet biztosítása, de a jelenlétükkel a lakosság biztonságérzetét is erősítik, valamint tényleges tényleges szerepük lesz a bűnmegelőzés terén is.

Az igazgató szerint a kertvárosi övezetekben a lakók általában jobban ismerik egymást, min a lakótelepeken, hamarabb fel is hívják a szomszédjuk figyelmét egy-egy portáról kilógó ágra vagy a túlnőtt fűre a kerítés előtt. Éppen ezért jellemzően többször kérik a rendészek segítségét is, szólnak, ha valahol gond adódik.

- Az állandó jelenlétnek az is célja, hogy a járőrök tisztában legyenek a környék helyzetével, a jellemző problémákkal – fejtette ki Szabó Ferenc, hozzátéve, a MIŐR célja, hogy szeptemberre az egész várost belterületét lefedje a szolgálat: nagyjából 12 körzetben gondolkodnak. Jövő hónapban újabb közterület felügyelői képzés: nyár végére kapnak megfelelő képesítést azok, akik erre jelentkeznek.

Kép

A perecesi bejáráson részt vett Bazin Levente, a körzet önkormányzati képviselője is.

- A rendészet folyamatos jelenléte egyfelől az emberek szubjektív biztonságérzetét javítja, másfelől a járőrpárosok azáltal, hogy csak egy adott körzetben teljesítenek szolgálatot, sokkal jobban átlátják a lakosok problémáit is – hangsúlyozta a képviselő. 
 

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.