Ugrás a tartalomra

Miskolc fejlesztéssel tervez

Létrehozva
Legfontosabb napirendi pontjaként tárgyalta az év első közgyűlése múlt csütörtökön a 2023-as költségvetést. A Miskolc Televízió Kilátó című műsorában a Velünk a Város frakcióvezetője, Simon Gábor beszélt a kétszáz oldalas dokumentumról. 

– Minden évben elmondjuk ugyan, hogy kevés a pénz, ám nem mindegy, hogy mit értünk ez alatt. Ha épp egy százmilliárdos büdzséből hiányzik kétmilliárd, azt az év közbeni takarékoskodással ki lehet egyenesíteni. A mostani hiány azonban nagyságrenddel nagyobb minden eddiginél – fektette le Simon Gábor stúdiónkban.

A Velünk a Város frakciószövetségének vezetője szerint ebben az esztendőben az önkormányzat működőképességét és gazdasági stabilitását kellett legfőbb prioritásként megjelölniük, annak dacára, hogy az állam Miskolc felmért és jogos igényeit nem teljesíti.

A beszélgetésben Simon Gábor felidézte, a borsodi megyeszékhely tizenhét milliárdot kap vissza a kormányzati újraelosztás révén, holott – vélekedett – az igazságos és a város ideális működtetéséhez szükséges tétel ötvenmilliárd volna. A mintegy 47,5 milliárdos főösszeggel kalkulált költségvetést a városi politikus megítélése szerint nagyjából 75-80 milliárdosra kellett volna tervezni, hogy – ugyan továbbra is takarékosan, de – viszonylag zavartalanul el tudják látni feladataikat: így például annyi busz közlekedjék, amennyit a település megkíván – vagy éppenséggel nyugat-európai szintű parkgondozást tudjanak felmutatni.

Simon Gábor levezetéséből kiderült: saját bevételeinek növelésére nincs lehetősége az önkormányzatnak, azok nagy része ugyanis jogszabályokban meghatározott díjtételek. Az érdemi bevételeknek az államháztartásból kellene származniuk, ahová – jegyezte meg a frakcióvezető – a miskolci lakosok, dolgozók, vállalkozók és cégek több mint háromszázmilliárd forintnyi adót fizettek be csak a múlt évben.

– Nonszensz és felháborító, hogy az állam bevételei tavaly 22 százalékkal növekedtek, ehhez képest semmivel sem ad többet a városnak. Az önkormányzat kiadásai márpedig hatalmas mértékben növekedtek meg, az energiaválság brutálisan érintette a települést – hangsúlyozta műsorunk vendége, aki kifejtette: 2021-ben három-, 2022-ben hat-, 2023-ban pedig előrevárhatóan legalább kilencmilliárdra rúgnak majd a város energiaköltségei. 

Simon Gábor szerint az önkormányzat szakembereit dicséri, hogy három fő szempontból nem engedve a közösségi közlekedés, a városgondnokság, valamint a közbiztonság színvonalát sikerült megtartaniuk, s egyebek mellett nem tettek engedményeket a részvételi költségvetésnek és a város ifjúságpolitikai törekvéseinek kárára.

A várost vezető frakció első embere végezetül kiemelte: az idén lezáruló EU-s fejlesztési ciklusban Miskolcnak előreláthatóan sikerül maradéktalanul lehívnia a rendelkezésére álló forrásokat, ennek köszönhetően egy húszmilliárdos fejlesztési csomag valósulhat meg a településen. Az óvodákat, orvosi rendelőket, a tapolcai parkot és a Horváth-tetőt érintő, már megvalósult beruházásokon túl a politikus kiemelte az Avasi kilátó közelmúltban megkezdett felújítását, a Herman Ottó Múzeum új szárnyának építését és a kerékpárút-hálózat kiterjesztését, melyek az ismertetett nehézségek ellenére is megvalósulhatnak majd. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.