Ugrás a tartalomra

Miskolc Zöld Kincsei: az Avasi Arborétum utat nyit a fenyődimenzióba

Király Csaba
Utoljára módosítva
2022. augusztus 15. hétfő 17:51
Az Avasi Arborétum Dr. Adorján Imre Fenyőkertje egy növénykedvelő lelkes főorvos gyűjtésének nyomán lett a Tampere városrész olyan eldugott pontja, ahová belépve a látogató a fenyőkülönlegességek között járkálva úgy érzi, egy párhuzamos dimenzióba lépett át.

A 2005-ben elhunyt Adorján Imre orvos, szülész-nőgyógyász és kórházigazgató volt – emellett nagy növénykedvelőként a Kertbarátok Miskolci Szövetségének elnöke is. Utóbbi „hobbija” olyan méreteket öltött, hogy létrehozta az Avasi Arborétumot.

Az impozáns gyűjtemény mint Avasi Arborétum két részből áll: egy fenyő-, illetve egy lombosfa- és cserje gyűjteményből. Mi most az előbbit fogjuk bemutatni, ami a teljes 6 hektáros terület mintegy 1,5 hektárnyi részét teszi ki.

Fotók: Juhász Ákos

Ebben az egyik unoka, Adorján Eszter, a nagypapa emlékét őrző Avasi Arborétumért Alapítvány elnöke volt segítségünkre. Elmesélte, hogy az egykori gazos területben fantáziát látott nagyapja és nem szerette volna, ha az urbánus folyamatok maguk alá gyűrik a kitűnő adottságokkal rendelkező részt.

Önkéntes társak és más botanikus kertek segítségével sikerült beszereznie a növényállomány alapjait. Adorján Eszter felidézte, hogy az 1980-as évek végén indultak meg az arborétum kialakítását célzó munkák, amelyek aztán a ’90-es évek elején fejeződtek be.

Eleinte – főként a környéken élők – közösségi alapon kertet műveltek a területen – jelenleg a felső, lombos részen ugyanez történik –, ami a növekvő fáknak kedvező körülményeket biztosított: az önkéntesek – miközben megtermelték maguknak a növényeket, zöldségeket – gondozták a földet és körülöttük szépen növekedhettek a fenyők. Amikor azok olyan nagyok lettek, hogy már beárnyékolták a kiskerteket a parcellákon, az Avasi Arborétum teljes alsó része a fenyőkertté lett.

„Nagypapánknak nem az volt a célja, hogy itt turizmus legyen. Nyugodt, csendes, megpihenős-relaxálós helyet szeretett volna létrehozni. Mi ezt próbáljuk őrizni és továbbvinni” – összegzett Adorján Eszter.

Czifrusz Natália és Adorján Eszter

Mintegy 900 örökzöld helyezkedik el a másfél hektáros területen. Czifrusz Natália városi főkertész elmondta, Adorján Imre „minden fajból, fajtából, különleges növényből legalább kettőt telepített”, és az atmoszféra megteremtése mellett a tudományos megfigyelés biztosítása is célja volt.

A növények számára kellemes déli fekvésű hegyoldalról van szó, ahol korábban gyümölcsösök, szőlők álltak. A körülmények tehát ideálisak a kerteknek, azonban „a mikroklíma, ami itt tapasztalható, az a gyűjtemény hatására jött létre” – utalt arra a szakember, hogy belépve több fokkal hűvösebb hőmérséklet és például átható fenyőillat csap meg minket.

Zöld sziget a betondzsungel mellett

Mostanra már a növényvilág „benőtte” a fenyőkertet, ennek ellenére még fejlődnek az ott található fák. Tavaly növényvédelmi beavatkozásra volt szükség, mert száradás ütötte fel a fejét: gombás betegségek, atkák és hasonlók támadták meg a gyűjtemény egyedeit.

„A permetezés hatékony volt, és az egészségügyi problémákat kezdik kiheverni a növények. Új hajtásnövekedések láthatóak szinte mindegyikükön. Bízom benne, hogy időben sikerült lépni” – írta körül a kert jelenlegi állapotát, hozzáfűzve: néhány oda nem illő növény kezd betörni a területre, így alakításnak is ideje lenne.

A hangulatot bárki megtapasztalhatja, mert bár nincsen folyamatos és fix nyitva tartás, a fenntartók szerveznek látogatói alkalmakat, amelyekhez időnként szakvezetés is társul. Ezekről pontos információt az Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert Facebook-oldalon találhatnak.

Még 2009-ben, a Zöld Akció Egyesület munkájának köszönhetően megjelent a Miskolc város helyi jelentőségű védett és védendő természeti értékei című kiadvány, ami a megyeszékhely néhány természeti csodáját listázza. Igyekszünk ezek közül minél többet bemutatni, hogy aki kedvet érez rá, megismerhesse, esetleg meglátogathassa őket, mielőtt még késő lenne.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!