Miskolciakkal a XII. Szakma Sztár Fesztiválon
Molnár Szilvia gyerekkora óta szakács szeretne lenni, ezért mindent meg is tesz, jelenleg a Szentpáli István szakközépiskola tanulója, mellette az Avalon Parkban tölti gyakorlati idejét. A versenyre két hete volt felkészülni. – Kétfordulós a szakácsok versenye – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak a helyszínen. – Az elsőben egy 30 ételből álló tételsorból kaptunk egyet. Négy órát fogunk főzni – tette hozzá. A második fordulóban pedig előre meghatározott alapanyagokból háromféle hideg előételt kellett készíteniük.
Az országos versenyen már nem elég az, ha valaki jó elkészít egy fogást. A kreativitás kulcsfontosságú – és nem csak a szakácsoknál. Idén csaknem 60 szakmában mérheti össze tudását az országos versenyre bejutott több mint 200 diák. Megyénket nyolcan képviselik.
– Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ez a szám bővüljön – nyilatkozta Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke. – Szeretnénk erősíteni a szakmák terén is. Ez az érdekünk, hiszen a megyénkben is hiányzik a szakképzett munkaerő, és a fesztivál egy jó promóció, egy jó pályaválasztási jövőképet ad arról, hogy a fiataloknak érdemes a szakképzést választani – húzta alá.
Nemcsak azért, mert a kétkezi munka megbecsülése kezd visszatérni, hanem azért is, mert Magyarország sikeres a szakképzésben. Parragh László szerint a közép-európai térségben a rendszerváltó országokban irígylik hazánkat. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke ugyanakkor hozzátette, új kihívások – digitalizáció, új szakmák, munkaerőhiány – érik az ipart, erre reagálni kell, a szakképzést az eddig elért eredményekre építve tovább kell fejleszteni.
– A jövő szakképzésének keresletvezéreltnek kell lennie. A keresletet pedig nem az iskola, nem a szakképzési rendszer adja, hanem a gazdaság – hangsúlyozta.
A háromnapos verseny megnyitóján Orbán Viktor is köszöntötte a kiváló tanulókat. A miniszterelnök szerint az ország jövője a mai fiatalok döntéseiből áll össze. – Magyarország olyan lesz, amilyen ti vagytok, illetve lesztek. A mi fiataljaink a mi aranytartalékunk. Aki elereszti a fiataljait, az elveszíti a jövőjét. Márpedig Magyarország meg akarja nyerni a jövőt, ehhez pedig szükség lesz rátok – emelte ki a kormányfő.
A kormány a fiatalok mögött áll, hogy segítsen nekik az otthonteremtésben és családalapításban, tette hozzá a miniszterelnök. Orbán Viktor azt is elmondta, Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, ahol nincsenek migránsok és terrorcselekmények, de van munka, otthon és biztonság.
A Szakma Sztár Fesztiválon nyolc versenyző képviseli megyénket: Horváth Péter ipari gépész, Szerencsi SZC Tújvárosi Brassai Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája; Kádas Réka, Kardos Ákos, Kohut Brigitta, Sejkóczki Vivien és Sivák Ágnes – mindannyian kereskedőszakos diákok a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Szakgimnáziumában; Veres Zoltán kereskedő, Ózdi SZC Surányi Endre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma; Molnár Szilvia Dóra szakács, Miskolci SZC Szentpáli István kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája.
A BOKIK a verseny három napja alatt összesen több mint négyszáz általános és középiskolás diák fesztiválra való utaztatását szervezte meg.