Ugrás a tartalomra

Miskolcon és környékén terítette a kábítószert, lebukott

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. július 01. szerda 09:26
A gyanú szerint már huzamosabb ideje kereskedett kábítószerrel Miskolcon és környékén az a 34 éves férfi, akinek a Miskolci Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A Nemzeti Nyomozó Iroda által folytatott nyomozás adatai szerint a férfi tavaly óta társaival több alkalommal, kereskedelmi célzattal, anyagi haszonszerzés érdekében amfetaminokat és marihuánát szerzett meg egy, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő személytől, akitől a nyomozás során nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le. A férfi a kábítószerek terítése érdekében Miskolcon és a környező településeken építette ki a fogyasztói hálózatát.

A nyomozó hatóság a férfit bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, mely bűncselekmény 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Miskolci Járásbíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a büntetett előéletű, legális jövedelemmel nem rendelkező gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, és a bűnismétlés valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért – mint ahogy korábban már öt társának esetében – elrendelte a férfi letartóztatását – olvasható a Miskolci László főügyész által jegyzett közleményben.

(A külső kép illusztráció)

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!