Ugrás a tartalomra

Most készül a recept, amivel végre rendbe rakhatják a kapualjakat

Létrehozva
Nagyon úgy tűnik, hogy a bürokratikus útvesztők sem tehetnek már keresztbe – civil, üzleti és önkormányzati szándék képződött arra, hogy a Széchenyi utca 85. és 87. közötti forgalmas közlekedőt mintakapualjjá varázsolják.

A Leves és Borsod Burger üzletében ültek össze hétfő este azok a változást kívánó helyiek, akik elkötelezettek abban, hogy a belváros egyik legsürgetőbb építészeti kihívásával szemben – ha apró lépésekben is, de – felvegyék a küzdelmet. A szervezők a Széchenyi 85-87. kapualjának sorsával foglalkozó első szélesebb körű egyeztetésnek szánták a rendezvényt.

Kép
Fotók: Osztie Tibor

A lokálpatrióta aktivizmus gyújtópontja az a tavaly ősszel alakult MiskolcÉrt Közösségi Alapítvány, mely támogatóitól másfél millió forintot gyűjtött össze a belváros megszépítésére. A támogató szervezet szerepfelfogása szerint a helyiek és a városi közösségeinek elképzeléseit, ötleteit hivatott pénzügyileg támogatni, sőt, az ötletek megvalósításához szakmai támogatást is nyújtani – idézte fel Mató Edina elnök a rendezvényen.

Civil kurázsi a sötét kapualjban

Jakab Zsolt kuratóriumi tag hozzáfűzte, idén szeptemberben négy pályázat támogatása mellett döntöttek, melyből az egyik a kapualj tőszomszédságában lévő vendéglátóegység által kezdeményezett felújítási projekt. A vállalkozás egyik tulajdonosa, Bárczi Tamás a megjelentek előtt hangsúlyozta: nemcsak egy átlagos kapualjat szeretnének, hanem egy olyat, amely egyedi látványosságként is szolgálna, és inspirálóan hatna a főutca többi elhanyagolt része számára.

Kép

Mint megtudtuk: az egyébként igencsak forgalmas kapualj állapota rendkívül leromlott, sürgős beavatkozást igényel – a kilátástalanságot sugárzó elhagyatottságból azonban csakhamar kivirágozhat egy újdonsült közösségi tér. Szándék nyílt ugyanis arra, hogy a közösségi tervezésbe helyi művészeket is bevonjanak.

Egyes elképzelések szerint a felújított kirakatok folyamatos kiállítótérként szolgálnának, világítást is kapnának. Vagyis az elvárt minimumnak tekintett akadálymentes és biztonságos közlekedésen felül hangulatos pillanatokat is szerezne a kapualj – még ha jelenleg meg is kell erőltetnünk a fantáziánkat ehhez.

Nyitott kapualjat döngetnek

Az önkormányzatnak mindenesetre nem haladja meg a képzelőerejét. Olyannyira, hogy a témában néhány hónapja már egyeztetést indítottak a sétálóutcán lévő szolgáltatókkal és üzletekkel. A múlt csütörtöki közmeghallgatáson pedig Tóth-Szántai József polgármester kifejtette: a városvezetés a 85-87. szám közti kapualj rehabilitációjára egy olyan kísérleti projektként tekint, melytől a probléma hosszútávú megoldását remélik.

Kép

A hétfői közösségi egyeztetésen Szunyogh László főépítész mellett a Főépítészi Kabinet részéről Tóth Viktor ismertette a majdani rendezés technikai és jogi eshetőségeit. A szakember röviden felvázolta annak az Ady-hídtól egészen a Városház térig terjedő nyilvántartásnak a tanulságait, melyek mentén a hatósági és tulajdonosi leágazásokkal jócskán megtűzdelt kérdéshez nyúlni lehet majd egyáltalán. 

Ahogy az a szakmai beszámolóból kiderült: az országban nem csupán Miskolcon ennyire leromlottak a kapualjak. Másutt azonban, ahol már rendbe szedték azokat, ott átfogó és széleskörű egyeztetés előzte meg a munkálatokat.

Kép

Annál is inkább – ecsetelte Tóth Viktor – miután a tulajdonosok és a bérlők felkeresését követően az önkormányzat a legtöbb esetben csak és kizárólag a kormányhivatal és a Miskolc Holding bevonásával tudja megtenni a folyamat előmozdításához elengedhetetlen lépéseket. Az építész végezetül azonban leszögezte, hogy a civilek és a Városháza szándékai vitathatatlanul egybeértek – ez pedig bőven ad okot bizakodni a folytatásban.

 

Ha Ön is szeretné, hogy Miskolc még szebb és jobb hely legyen, akkor az alábbi bankszámlaszámon támogathatja a MiskolcÉrt Közösségi Alapítványt:

10918001-00000123-93000019

 

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.