Ugrás a tartalomra

MVK: az újranyitás miatt változik a menetrend

Létrehozva
Április 17-étől, szombattól tanszüneti menetrend lép életbe Miskolcon.
Kép
fotó: Mocsári László

Új alapokra helyezett menetrend lép életbe most szombaton az MVK Zrt-nél - közölte szerkesztőségünkkel a cég.

Azt írják, a menetrend tartalmazza a tanulmányi időszakban és a tanszünetben érvényes menetrendet is. Bővebb információ az alábbi linken érhető el: https://mvkzrt.hu/aktualis/tanszuneti-idoszakban-ervenyes-menetrend-lep-eletbe

Az új menetrend a legszembetűnőbb változása az, hogy az autóbuszok és a villamosok üzemideje jelentősen változik, rövidebb lesz: a buszok reggel négy és este tizenegy, a villamosok pedig hajnali három és este tizenegy között járnak majd. Az MVK úgy fogalmaz, az így felszabaduló járatok napközben közlekednek, ahol a valós utazási igények jelentkeznek, így is elősegítve a csúcsidőszaki járatsűrítést. 

A főbb változások

- Ez azt jelenti, hogy tanulmányi időszakban a március 18-án bevezetett menetrendhez képest reggel 4-9 óra között 146 többlet indított járat szerepel, míg a délutáni csúcsidőben 13-18 óra között 156 többlet indított autóbusz és villamos járat került a menetrendbe - írják.

A tanszüneti időszakban - folytatják a március 18-án bevezetett menetrendhez képest reggel 4-9 óra között 112 többlet indított járat szerepel, míg a délutáni csúcsidőben 13-18 óra között 104 többlet indított autóbusz és villamos járat került a menetrendbe. Hétvégén az 1B-s járatok helyett valamennyi 1-es autóbusz Berekalja érintésével közlekedik.

A 2-es, 12-es, 5-ös, 30-as és 67-es autóbusz vonalak helyett, a velük vonalpárt alkotó viszonylatokat lehet a továbbiakban igénybe venni. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a 2-es és 12-es autóbuszok helyett a 20-asal, az 5-ös helyett a 15-össel, a 30 helyett a 31-essel valamint a 67-es helyett a 19-es autóbuszokkal lehet majd közlekedni.

Az 1É jelzésű éjszakai, valamint a 12G viszonylatjelzésű garázsmeneti járat megszűnik.

A tanulmányi időszakban munkanapokon, valamint tanszünetben, szabadnapokon és munkaszüneti napokon amikor a 2-es villamos nem közlekedik, akkor helyette az Újgyőri főtér és a Vasgyár között közlekedő 9-es, 19-es, 29-es, és 68-as számjelzésű autóbuszok vehetők igénybe villamosbérlettel, illetve a papír alapú jegy másik végének érvényesítésével. Például az 1-es villamosról történő átszállás esetén a villamoson érvényesített menetjegy a Vasgyárig érvényes az említett autóbuszokon, a jegy másik végének az autóbuszon történtő érvényesítésével. Ellenkező irányban történő utazásnál átszálláskor ugyanilyen módon érvényesíthető a jegy. A mobiljegy kizárólag egy útra érvényes, csak azon a járaton használható, amelyiken érvényesítették.

A 240-es viszonylaton a Mechatronikai Iparik Park bővítése miatt új útvonalon közlekednek az MVK autóbuszai.

Korábban történt

Ahogyan az ismeretes, az MVK Zrt. még március közepén, a szigorú járványügyi intézkedések miatt vezetett be úgynevezett vasárnapi menetrendet, hiszen azok értelmében az iskolák digitális oktatásra, a munkahelyek többsége home officera állt át, az üzletek, szolgáltatók egy része pedig bezárni kényszerült.

A menetrendváltozás vélhetően a nyitás korábban bejelentett fokozatai miatt lép életbe. Ahogyan arról beszámoltunk korábban, az üzletek múlt szerda óta ismét nyitva vannak, az óvodákban, bölcsődékben és az általános iskolák alsó tagozatain pedig április 19-étől folytatódik a jelenléti oktatás.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.