Október 6-ot nemzeti gyásznapként szokták emlegetni. Az aradi vértanúk kivégzése valóban tragikus emlékezetű esemény, ám nem tett pontot a magyar történelem végére, legfeljebb az addigi nemzeti törekvéseket temették el a 13 honvédtábornokkal együtt, azt is csak egy időre. A gyász azonban nem egy 24 órán át tartott, messze túlmutatott egyetlen napon.
Dr. Fazekas Csaba történészt arra kértük, foglalja össze a vértanúk kivégzése utáni közvetlen időszak történéseit. A Miskolci Egyetem docense a következőket emelte ki:
„1849-ben a bécsi udvar számára súlyos dilemmát jelentett, hogy hogyan reagáljanak a szabadságharcra, mit kezdjenek az abban résztvevőkkel. Tulajdonképp két szélsőséges alternatíva között kellett az ifjú Ferenc Józsefnek dönteni:
1. A gáláns megbocsátás, a jószívű császár keblére öleli a megtévedt bűnösöket, ezáltal népszerűségre tesz szert a legyőzött országban.
2. Erőteljes megtorlás, ezáltal elrettenti az országot a példa követésétől. A cél a császári berendezkedés stabilizációja volt, a lehetséges két eszközből, mint tudjuk, az utóbbitól vártak nagyobb sikert. A megfélemlítés azonban kontraproduktívnak bizonyult. Az aradi tizenhármak és Batthyány kivégzése nyomán a társadalomban elmélyült a gyász és a felháborodás érzése (nem is beszélve a számos további halálos ítéletről, börtönbüntetésekről, kényszersorozásokról), amelyek így együttes közvéleményként épp, hogy nem elfeledtették, hanem felszínen tartották 1848 örökségét. A súlyos megtorlással nem azt érték el, hogy a társadalom visszarettenjen 1848 eszméitől, hanem hogy újra követelni akarja azt, amiért ilyen súlyos áldozatokat is érdemes volt meghozni.”
Természetesen miskolci vonatkozása is volt a kivégzéseknek. Fazekas Csaba ezek közül mesélt el.
„A reformkor és 1848-49 fontos miskolci figurája volt Palóczy László, akit már kortársai is a »nagy öregként«, »ősz bajnokként« emlegettek, mert ő volt a legidősebb parlamenti képviselő, korelnökként számos alkalommal vezette az országgyűlés üléseit, rendszeresen felkérték alkalmi szónoklatokra tekintélye és kora miatt. Palóczy is az Újépületben raboskodott 1849-50-ben, várta a hadbíróság ítéletét, amikor Haynau – értesülve arról, hogy másnap felmentik a véres tisztogatás megbízása alól – megkegyelmezett az akkor még rendelkezése alatt álló foglyoknak. Az ezért kényszeredetten köszönetet mondó fogolydelegáció szónoka ezúttal is csak Palóczy lehetett.”
