Ugrás a tartalomra

Ne menjünk el a segítségre szorulók mellett a hőségben!

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. július 28. vasárnap 09:58
Életmentő lehet, ha nem hagyjuk magára rosszulléttel küzdő, vagy az utcán fekvő embertársainkat.
Vizsgálat a mentőautóban (képünk illusztráció) / Fotók: Juhász Ákos

A nyári kánikulában minden évben megemelkedik a riasztások száma a mentőknél, de idén kiugróan magas esetszámot regisztrált az Országos Mentőszolgálat. Bár az időjárást nem tudjuk befolyásolni, de sok mindent tehetünk azért, hogy megelőzzük a bajt és óvjuk veszélyeztetett embertársainkat. Ezzel kapcsolatban kaptunk pár hasznos tippet.

- Az idei nyár extrém időjárási körülményeket produkált. Két hétig folyamatosan kánikula tombolt, olyannyira hogy reggel és este ugyanúgy tapasztalhattuk ezt. A tartós hőség az embereket nagyon megviselte, amit a mentőknél is tapasztaltak – nyilatkozta portálunknak Győrfi Pál mentőtiszt, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Hozzátette, hogy a mentő esetszámuk országosan 3500-3600 szokott lenni naponta, de most egyes napokon 4500 hívás érkezett. Borsod-Abaúj-Zemplénben ez a szám általában 250 körül alakul, de az elmúlt két hétben felment 300-ra is, ami 20 százalékos emelkedést jelent.

Figyeljünk oda az idősekre!

- A legveszélyeztetettebbek az idős, szívbeteg emberek és a krónikus betegséggel élők. Ők, ahogy tartós lesz a kánikula, akár már néhány nap alatt kimerülhetnek és rosszul lehetnek. Éppen ezért fontos, hogy ilyenkor fokozottabban figyeljünk oda idős, vagy beteg embertársainkra – hangsúlyozta.
 

- Ami sokszor segít, az az elegendő folyadékpótlás, ugyanis akár duplájára is emelkedhet a folyadékigény nyáron. Inkább vizet igyunk, ne cukros leveket! Védjük magukat a közvetlen napsugárzástól, főleg a fejet könnyű sapkával, vagy kendővel. Részesítsük előnyben a természetes anyagokból készült, szellős ruházatot! Húzódjunk árnyékos, hűvös helyre, akár azon az áron is, hogy klimatizált helyiségben kell tartózkodnunk! Amennyiben nincs otthon légkondicionáló, az esti szellőztetés mellett bevethetjük a vizes lepedőt is – ajánlotta a mentőtiszt.

Hőgutánál hívjuk a mentőt!

Javasolta, hogyha valakin a rosszullét jeleit látjuk, akkor azonnal fektessük le a földre és ne várjuk meg, hogy elájuljon. Az eszméletvesztés nem csak ájulás, hanem akár hőguta tünete is lehet, amikor felborul a szervezet egyensúlya. Ilyenkor azonnal mentőt kell hívni a 112-es ingyenesen tárcsázható segélyhívó számon, mert infúzióra, hűtésre vagy akár életmentő beavatkozásokra is szükség lehet. Fontos, hogy a beteget addig is fektessük stabil oldalfekvésbe és ha nem lélegzik, kezdjük el az újraélesztését!

- A mentésirányító telefonon mindig segíti, irányítja a segítséget hívót, hogy mit csináljon. A mentőautó rendszerint az eset sürgősségének megfelelő idő alatt ér ki a helyszínre, akár percek alatt is. A legsúlyosabb esetek a szívmegállás, eszméletvesztés, fulladás és az erős vérzés. Az ájulás nem feltétlenül tartozik ezek közé, különösen, ha már jobban van az illető – sorolta Győrfi Pál.

A gondozószolgálat is segít

Amennyiben valaki nehéz szociális helyzetben van, és ezáltal kerül veszélybe a nyári hőségben, akkor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Észak-magyarországi Regionális Diszpécserszolgálatot is tárcsázhatjuk a 06-46-530-268-as számon. Ez három vármegyében, Hevesben, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Nógrádban lát el feladatokat. Rendelkeznek krízisautóval is, de az csak november 1. és április 30. között közlekedik.

Az Észak-magyarországi Regionális Diszpécserszolgálat munkatársa / Fotók: Máltai Szeretetszolgálat

Nyáron a négy miskolci utcai gondozószolgálat tevékenykednek, reggel 8-tól 16 óráig. Miskolcon körülbelül 600 hajléktalanról gondoskodnak. Utóbbi feladatokból a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete és a Napfényt az Életnek Alapvány is kiveszi a részét. Arra azonban számítani kell, hogy akár egy óra is eltelhet, amíg a helyszínre érnek a szociális munkások – tudtuk meg Kocsenga Antontól, az Észak-magyarországi Regionális Diszpécserszolgálat vezetőjétől.

Megszólíthatjuk őket

- Ha valaki fekvő embert lát az utcán, vagy valamely közterületen, akkor nyugodtan szólítsa meg és kérdezzen rá, hogy szüksége van-e segítségre, és ha igen, milyen típusúra! Ha nem válaszol, akkor pedig rázza meg! Vizet azonban csak akkor adjon neki, ha képes magától megfogni a poharat. Ugyanis agyvérzésnél még nagyobb bajt is okozhat vele, akár meg is fulladhat – hívta fel a figyelmet.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci Hajléktalanok Átmeneti Szállása

- Amennyiben kiderül, hogy nincs komoly egészségügyi problémája, akkor a diszpécserszolgálatot is lehet riasztani. Hogyha hajléktalan, akkor beviszik a legközelebbi szociális intézménybe. Amennyiben viszont van otthona, akkor hazaviszik – részletezte a diszpécserszolgálat vezetője.

Hőségriadónál kinyitnak

Megosztotta, hogy a hőségriadó ideje alatt több olyan bejelentésük is érkezett, amikor a kánikulában egy padon fekvő, vagy az utcán heverő embernek szerettek volna segíteni a betelefonálók. Elmondta, hogy akkor is érdemes telefonálni, hogyha valaki személyesen nem szeretne, vagy nem tud segíteni, hiszen az utcai gondozószolgálat akkor is intézkedik.
Hozzáfűzte, hogy hőségriadó esetén vörös kódot szoktak bevezetni, amikor a hajléktalanellátó intézményeknek nyitva kell tartaniuk és fogadni az arra rászorulókat. Ilyenkor azoknak is segítenek, akik nem hajléktalanok, de csak náluk tudnak tisztálkodni, vagy mosni, mert a lakhelyükön ez nem megoldott.

További hírek

Olvasnivaló