Ugrás a tartalomra

Nem borult a papírforma

Létrehozva
A Női Röplabda Extraliga negyeddöntőjében a Fatum-Nyíregyháza együttesét fogadta a DVTK. Toma Sándor csapata mindent megtett, hogy méltó ellenfele legyen a bajnoki cím várományosának, de a szabolcsiak nem ismertek kegyelmet és 3:0 arányban győztek.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Női Röplabda Extraliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés

DVTK - Fatum-Nyíregyháza 0:3 (-15, -13, -13)

Edzői értékelés
Toma Sándor: – Mojca sérülése megviselte a csapatot, a legponterősebb játékosunkat veszítettük el. Azt kértem a játékosaimtól, hogy emelt fővel menjünk fel a pályára, és úgy is jöjjünk le. Azt gondolom, ez sikerült. Úgy vélem, a játék egyes periódusaiban jól teljesítettünk, a lányok igyekeztek a tudásuk maximumát nyújtani, de a Nyíregyháza ennyivel jobb volt.

Németh Szabolcs: – A mai mérkőzésen a győzelem mellett a másik célunk az volt, hogy tovább stabilizáljuk az alapjátékunkat. Úgy gondolom, ez néhány apróbb hibától eltekintve sikerült. A mutatott játék alapján jó úton haladunk. Ahhoz, hogy tovább léphessünk a bajnoki elődöntőbe, még egy meccset kell teljesítenünk. Vasárnap ezért fogunk küzdeni, hétfőtől pedig már a Magyar Kupa négyes döntőjére szeretnénk koncentrálni.

A negyeddöntős párharc harmadik felvonására Nyíregyházán kerül sor. A találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik a szabolcsi megyeszékhelyen.

Ez is érdekelhet

Dobogós helyen végzett a világkupán a DVTK öttusázója
SportMiskolcVilág
Július első hétvégéjén az egyiptomi Alexandriában rendezték meg az idei világkupa-sorozat döntőjét. Guzi Blanka bronzérmet szerzett a tornán.
Világkupa – a DVTK öttusázója, Guzi Blanka bejutott a vasárnapi döntőbe
SportMiskolcVilág
Guzi Blanka meggyőző teljesítménnyel bejutott a vasárnapi döntőbe Egyiptomban.
Visszatért a klubikon Diósgyőrbe
SportMiskolc
Egy ízig-vérig diósgyőri szakember, Vitelki Zoltán vezetésével készül a DVTK II F4R csapata az NB III 2025/2026-os szezonjára.
Újabb klasszis csatlakozik a DVTK kosárlabdacsapatához
SportMiskolcVilág
A WNBA-ban szereplő Kathryn Westbeld a 2025/26-os szezonban Diósgyőrben folytatja pályafutását.