Ugrás a tartalomra

Népszava: Közel kétszáz helyen szüntetné meg a háziorvosi ügyeletet a kormány

Létrehozva
Megyénkben tizenhárom települést érinthet az intézkedés.

Az újabb egészségügyi átalakításra készülő kormányzat a háziorvosi ügyeleti rendszert sem hagyná érintetlenül – írja a Népszava. A portál be is számol az átalakítás részleteiről.

Azt írják, a tervek szerint a jövőben országosan 81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja, a mostani csaknem 300 helyett. Ebből 21 csak gyermek, 21 csak felnőtt ellátóhely, és 60 vegyes, felnőtteket és gyermeket is fogadó lenne. 

Megyénként 3-4 úgynevezett Járási Sürgősségi Alapellátási Központ működne. Több megyében a mostani csaknem tucatnyi orvosi ügyeleti pontból néhány maradna. Az új rendben a háziorvos nyolctól délután négyig a rendelőjében dolgozna, négytől este tízig, illetve hétvégén és ünnepnapokon beosztható lenne a járási egészségközpontba ügyelni.

A Népszava birtokába került koncepció már nem tartja szükségesnek, hogy az ország valamennyi járásában működjön az alapellátási ügyelet. Eddig 40 ezer lakosra jutott egy orvos, ha a terv megvalósul, úgy a jövőben hétköznaponként 90 ezernek, hétvégén 60 ezernek lenne egy felsőfokú végzettségű ellátója.

A Népszava nyilvánosságra hozta, melyek azok a települések, ahol a tervek szerint megszűnne helyben az alapellátási ügyelet, mi kövér betűvel jeleztük a megyében érintetteket:

Abádszalók, Abaújszántó, Abony, Adony, Albertirsa, Andocs
Balatonboglár, Balatonföldvár, Balkány, Bátaszék, Biatorbágy, Biharkeresztes, Borsodnádasd, Budaörs, Bugyi, Bük
Csokvaomány
Demecser, Dorog, Dunaharaszti, Dunavarsány, Dunavecse
Elek, Emőd, Ercsi
Fegyvernek, Felsőzsolca, Fót
Gesztely, Gyömrő
Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúsámson, Halásztelek, Harkány, Héhalom, Hévíz
Jánoshida, Jánossomorja
Kaba, Káloz, Kecel, Kelebia, Kisbárapáti, Kiskunlacháza, Kistarcsa, Komádi
Lajosmizse, Létavértes
Maglód, Mátraszentimre, Mélykút, Mindszent, Múcsony
Nádudvar, Nágocs, Nagymaros, Nagyvenyim, Nyékládháza, Nyírábrány
Ócsa, Őriszentpéter, Örkény
Pálháza, Pécel, Pilis, Pilisvörösvár, Polgár, Polgárdi, Pomáz
Rakamaz, Recsk, Rudabánya
Sajószentpéter, Simontornya, Solt, Sülysáp, Szabadszállás, Százhalombatta, Szendrő, Szigethalom
Szigetszentmiklós, Szirmabesenyő
Tahitótfalu, Tápiószele, Tarpa, Tiszacsege, Tiszaföldvár, Tiszalök, Tiszalúc, Tompa, Törökkoppány, Túrkeve
Újfehértó, Újhartyán, Üllő
Vajszló, Vámospércs, Veresegyház
Zalakaros, Zsámbék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Soho szezonzáró buli. Fotó: Osztie Tibor
Az utolsó nagy buli a Belvárosi Fröccsteraszon
MiskolcKultúraÉletmódGasztroSzabadidőBulvár
Brutál BBQ húsokkal, forralt borral és szuper zenével várták az érdeklődőket péntek este a Belvárosi Fröccsteraszon.
Képgaléria
Művészet és mitológia. Fotó: Osztie Tibor
Mítoszok a vásznon és azon túl
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
A Herman Ottó Múzeumban folytatódott a Művészet és mitológia című rendezvénysorozat, amely ezúttal a görög-latin mitológia vallási hagyományain és azok művészeti megjelenésén vezette végig az érdeklődőket.
Képgaléria
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Halloween-i hangulat a habok között
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Gyertyafény, füst és boszorkánykonyhát idéző dekoráció teremtett különleges hangulatot az Ellipsumban péntek este. A halloweeni éjszakai fürdőzésen a látogatók zenével, fényekkel és őszi varázslattal fűszerezett élményfürdőzésben kapcsolódhattak ki.
Taxisblokád Miskolc
Taxisblokád Miskolcon: 35 éve megbénult a város
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Taxisblokád Miskolcon. Szóltak a hírek 1990. október 25-27-én. Három napig bénították a forgalmat a városban az autósok.