Nem tudom, hogy azok, akik ma a Karmelita kolostorban ülnek, ismerik-e a zoknistoppolás technikáját. Tanultak-e az édesanyjuktól, édesapjuktól örök érvényűt, amit nem csak saját maguk, de mások szolgálatába is tudnak állítani. Ugyanis az elmúlt hónapok - bár azt gondolom, az elmúlt évek jó része is - valamifajta stoppolgatással teltek el. A gazdaságon egyre-másra keletkező lyukakat próbálták befoltozni, szakértőnek bemutatva magukat. A nép jó része, mint a mesében, hitt is az uralkodónak, aki ezért szerencsés helyzetben érezhette magát. Jöttek külhonból a forintmilliárdok, amelyek persze nagyrészt az udvartartás kegyeltjeit tették milliárdossá, de azért jutott valamicske a népnek is.

Ám a világ változik, és olyan hellyé vált hirtelen, ahol azok a királyságok élhetik tovább a jólétet, ahol az uralkodók nemcsak stoppolgattak, hanem az elmúlt években olyan helyekre fektették a nép vagyonát, amik azért hoznak annyit, hogy átvészeljék a nehézségeket.

Figyelem a Karmelita kolostor urait, akik szaladgálnak fűhöz-fához, lyukat tömködnek itt és amott, amivel meg a másik oldalon még nagyobb lyukat vágnak. Úgy jártak, mint az egyszeri ember, aki minden forintot elköltött hó végére a hitelkártyájáról, annak tudatában, hogy úgy is jön a következő havi fizetése. De közben felmondtak a munkahelyén.

Árstoppolják a sertéscombot, kétszeresére emelkedik a karaj. Adót vetnek ki az általuk megnevezett nagyon gazdag cégekre – no, nem az udvartartás milliárdosaira, mert akkor nem lesz miből megvenniük a harmadik 15 millió forintos órájukat -, amik vagy csődbe mennek, vagy a néptől szedik be a Karmelita-adót. Bár jól ki van ez találva, hiszen ha csődbe megy egy-egy szektor, vagy kivonul innen, máris potom pénzért növekedik a Kisgömböc zsákja.

Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, hogy a fizetésünk a hónap harmadik hetére elfogy. A drágulás a kilencvenes éveket idézi. Azt a kort, aminek a kezdetén arra tették le a voksukat az emberek, hogy egy jobb életük legyen.

Az egyik Facebook-csoportban azt a kérdést tették fel, hogyan tudunk spórolni a konyhapénzen. A többség válasza a „semmilyen élelmiszert nem dobunk ki" volt, a második a sorban a „gyümölcsöt csak a gyerekeknek veszünk". Számos olyan receptet is megosztottak, hogy a vasárnapi ebéd maradékát hogyan változtathatjuk át másik menüvé. Az egyik nagymama csak félve merte leírni - szégyen, nem szégyen –, de ő újra elővette a varrósdobozát, és megstoppolta a férje zokniját.

(Külső képünk illusztráció, fotó: pixabay.com)