Ugrás a tartalomra

Nézőpont – Stoppolás

Maros Éva
Utoljára módosítva
2022. június 19. vasárnap 10:19
Még ma is emlékszem arra a pillanatra, amikor nagymamám egy kiégett villanykörtére húzta rá nagyapám zokniját, ahol a saroknál egy óriási szakadás tátongott. A méretes lyukat szinte lehetetlennek látszott eltüntetni, de ő szakértője volt a stoppolásnak. Olyan ügyesen húzta a fonalszálakat egymás alatt, hogy csak ámulva figyeltem. Arról mesélt, kislánykorában mennyire nem szerette volna ezt megtanulni, de most hálával gondol az édesanyjára, aki csak végigvitte az akaratát.

Nem tudom, hogy azok, akik ma a Karmelita kolostorban ülnek, ismerik-e a zoknistoppolás technikáját. Tanultak-e az édesanyjuktól, édesapjuktól örök érvényűt, amit nem csak saját maguk, de mások szolgálatába is tudnak állítani. Ugyanis az elmúlt hónapok - bár azt gondolom, az elmúlt évek jó része is - valamifajta stoppolgatással teltek el. A gazdaságon egyre-másra keletkező lyukakat próbálták befoltozni, szakértőnek bemutatva magukat. A nép jó része, mint a mesében, hitt is az uralkodónak, aki ezért szerencsés helyzetben érezhette magát. Jöttek külhonból a forintmilliárdok, amelyek persze nagyrészt az udvartartás kegyeltjeit tették milliárdossá, de azért jutott valamicske a népnek is.

Ám a világ változik, és olyan hellyé vált hirtelen, ahol azok a királyságok élhetik tovább a jólétet, ahol az uralkodók nemcsak stoppolgattak, hanem az elmúlt években olyan helyekre fektették a nép vagyonát, amik azért hoznak annyit, hogy átvészeljék a nehézségeket.

Figyelem a Karmelita kolostor urait, akik szaladgálnak fűhöz-fához, lyukat tömködnek itt és amott, amivel meg a másik oldalon még nagyobb lyukat vágnak. Úgy jártak, mint az egyszeri ember, aki minden forintot elköltött hó végére a hitelkártyájáról, annak tudatában, hogy úgy is jön a következő havi fizetése. De közben felmondtak a munkahelyén.

Árstoppolják a sertéscombot, kétszeresére emelkedik a karaj. Adót vetnek ki az általuk megnevezett nagyon gazdag cégekre – no, nem az udvartartás milliárdosaira, mert akkor nem lesz miből megvenniük a harmadik 15 millió forintos órájukat -, amik vagy csődbe mennek, vagy a néptől szedik be a Karmelita-adót. Bár jól ki van ez találva, hiszen ha csődbe megy egy-egy szektor, vagy kivonul innen, máris potom pénzért növekedik a Kisgömböc zsákja.

Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, hogy a fizetésünk a hónap harmadik hetére elfogy. A drágulás a kilencvenes éveket idézi. Azt a kort, aminek a kezdetén arra tették le a voksukat az emberek, hogy egy jobb életük legyen.

Az egyik Facebook-csoportban azt a kérdést tették fel, hogyan tudunk spórolni a konyhapénzen. A többség válasza a „semmilyen élelmiszert nem dobunk ki" volt, a második a sorban a „gyümölcsöt csak a gyerekeknek veszünk". Számos olyan receptet is megosztottak, hogy a vasárnapi ebéd maradékát hogyan változtathatjuk át másik menüvé. Az egyik nagymama csak félve merte leírni - szégyen, nem szégyen –, de ő újra elővette a varrósdobozát, és megstoppolta a férje zokniját.

(Külső képünk illusztráció, fotó: pixabay.com)

További hírek

Olvasnivaló