Ugrás a tartalomra

Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen szombaton

Létrehozva
A miskolciak már jól tudják, hogy az Állategészségügyi Telep rendszeresen szervez találkozókat a gondozott állatok és a potenciális új gazdáik között, a mostani már a kétszázhuszonharmadik lesz.
Kép
Sikeresek a nyílt napok. Fotó: Mocsári László

A Miskolci Városgazda honlapján azt írják, hogy sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt egy felemelő, simogatással egybekötött sétára, amely tökéletes alkalom arra, hogy a gazdijelöltek vagy akik csak szeretik az állatokat és játszanának velük egy kicsit, megismerjék az állategészségügyi telep védenceit.

A látogatói szeretettől, figyelemtől a telepen élő állatok nagyon sokat fejlődnek, számukra a legnagyobb ajándék a simogatás, a séta és némi fülvakargatás – így minden résztvevő jól érzi magát a közös időtöltés során. Amennyiben valaki úgy érzi, hosszútávon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állattal és felelősségteljes gazdája tudna lenni, úgy a nyílt napok az örökbefogadás folyamatának elindításához is lehetőséget biztosítanak.

A látogatók adományokkal is segíthetik a telepen élő állatok mindennapjait. A telep dolgozói szívesen fogadnak többek között régi törölközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

Az eddig megrendezett nyílt napok fokozottan hozzájárultak a látogatókkal való jó kapcsolat erősítéséhez és egyre bővül azok száma, akik kijönnek és segítenek az állatok életét szebbé, tartalmasabbá tenni. Amire továbbra is nagy szükség van - írják. 

A gazdira váró állatokat megtekinthetik a Miskolci Állategészségügyi Telep honlapján és Facebook oldalán is. 

A 223. alkalommal megrendezett Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen 2025. február 8-án (szombaton) 10:00 és 14:00 óra között lesz.

Kép

Elérhetőség:

Cím: 3527 Miskolc, Fonoda u. 16.

Telefon: +36 30 339 6549

Ügyfélfogadás: hétfő – szerda – csütörtök 11:00 - 14:00 (Az ügyfelek, valamint látogatók fogadása kizárólag előzetes időpont egyeztetést követően történik.)

 

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Borakadémia
Kadarkával nyitottak a húszévesek
MiskolcGasztro
A Miskolci Borklub megtartotta az év első rendezvényét. A 20 éves Miskolci Borklub a kadarka kóstolóval nyitott.
A negyedik felvonás következik
MiskolcSport
Hétfőn este ismét hazai környezetben küzd a DVTK Jegesmedvék hokicsapata.
Itt is nyolc, ott is nyolc
Miskolc
Vasárnap eldőlt: nyolc-nyolc induló lesz a két miskolci körzetben, az országgyűlési választásokon.
Ügyfélfogadási rend változásáról közölt információt a Városháza
Miskolc
Szerdán kell számolni a kimaradással.