Fél évszázad után a napokban adta át a stafétabotot a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-nél ifjabb kollégáinak Kelemen Zoltán. A tanműhely vezetőjeként búcsúzó szakember azon kevesek egyike, aki arról a munkahelyről megy nyugdíjba, ahol először kezdett dolgozni. Sőt, ahogyan Zoltán lapunknak elmondta, már a szakiskolai gyakorlatot is a miskolci közlekedési vállalatnál végezte.
- 1971-ben kezdtem tanulni az autószerelői szakmát a Szemere-szakközépiskolában, innen helyeztek ki gyakorlatra az akkori MKV-hez. A hároméves tanulmányi idő eltelte és szakmunkásvizsga után aztán hívtak a céghez dolgozni, én pedig úgy döntöttem, maradok, így tulajdonképpen a katonaéveket, vagyis az 1979-81 közötti éveket kivéve egészen nyugdíjig itt is maradtam, itt építettem karriert – meséli.
Azt sem sokan mondhatják el, hogy munkakezdésük egybeesik a munkahelyük székhelyének avatásával. Zoltánnak viszont ez is „összejött”. „Ilyet az ember nem tervez, de így alakult. A gyakorlati időt még a selyemréti régi műhelyben töltöttem, aztán ahogy a vállalat átköltözött a Szondi György utcai telephelyre 1974 nyarán, én éppen ekkor kezdtem a cégnél.” Az első munkanapra mai napig pontosan emlékszik – teszi hozzá.
- A végzettségemnek megfelelően autószerelőként kezdtem dolgozni. Az első nap, ahogy beértem a műhelybe, a felettesem rámutatott két Ikarus 620-asra, miközben azt monda nekem: „Na, itt van ez a két autó, meg lehet csinálni!” Sosem felejtem el, az egyiken adagolót, a másikon hűtőt kellett cserélnem. A feladat nem ért váratlanul, hiszen a gyakorlati évek alatt is volt szerencsém ehhez a típushoz. Hát így kezdődött – idézi fel Zoltán.
Mint egy család
A következő években keményen dolgozott, mesél hideg telekről, ötven centis havakról, kánikuláról, árvízről, ideális és kevésbé ideális körülményekről, melyben munkatársaival mindig megállták a helyüket, hiszen a buszoknak, ha esett, ha fújt, ki kellett futni a garázsból. „Megtanított minket az időjárás, de persze mi is kemények voltunk, nem csak ő!” – nosztalgiázik.
Kelemen Zoltán később csoportvezetőként irányíthatta a kollektívát, melyre úgy emlékszik, mint egy nagy, összetartó családra, ahol „mindenki, mindenkiért alapon” dolgozott. „Később megkeresett a vállalatvezetés, hogy üresedés van a tanműhelyben, szeretnék, ha elvállalnám a tanulók oktatását. Ezen néhány napot gondolkodnom kellett, hiszen nagy váltás volt, a csapatot is sajnáltam otthagyni, meg természetesen más felnőttekkel dolgozni, mint gyerekeket oktatni. Végül aztán rábólintottam, és ezt sem bántam meg, itt is nagyon jó volt a csapat – hangsúlyozza.
Fontosnak tartja megjegyezni: a tanműhelyben olyan emberekkel dolgozott együtt, mint Balogh István fafaragó, népi iparművész, vagy Kékedi László, Kisgyőr polgármestere.
Kelemen Művek
A Kelemen Zoltán vezette tanműhely az elmúlt évtizedekben folyamatosan lépést tartott a korral: ahogy jöttek a modernebb gépjárművek, úgy szerezték be ők is a szervizelésükhöz szükséges szerszámokat és gépeket, de munkatársaival folyamatosan képezték magukat. „Az élethosszig tanulás számunkra a diákok oktatásához is elengedhetetlen, de magam szempontjából is fontosnak tartottam. Munka mellett megszereztem az érettségit, a technikusi minősítőt, sőt a közelmúltban az iparkamara előírásainak megfelelve a mestervizsgát is megcsináltuk. Így tehát autószerelő mesterként dolgoztam itt, így mentem el nyugdíjba is.”
Nem vágyott máshová
Zoltán a feleségét is az MVK-nál ismerte meg, vele több mint negyven éve élnek boldog házasságban. Nyugdíjas éveit neki, két lányának, vejeinek, illetve most négyéves kisfiú, valamint három hónapos leány unokájának szeretné szentelni. No meg természetesen a kedvenc hobbijának, a horgászatnak. A Kelemen Műhely viszont nem zár be, csupán – ahogyan a szakember mondja – mások, vagyis a családtagok adják majd ki a munkát. Az MVK-ban töltött időre pedig mindig mosolyogva fog visszaemlékezni.
- A fél életemet itt töltöttem, itt ismertem meg a feleségem, rengeteg barátot szereztem. Itt maradtam, itt ragadtam, és nem bántam meg. Nem volt rossz, ha rossz lett volna, valószínűleg vándormadárrá válok én is, vagy máshová megyek. Ebben nyilván a jó családi háttér is segített, de soha nem kívántam magam máshová: sem Miskolcról, sem pedig az MVK-tól – zárta gondolatait Kelemen Zoltán.
