Ugrás a tartalomra

Parkolóhelyek szűnnek meg a Dayka Gábor utcában

Létrehozva
A „Dayka utca térségében megvalósuló forgalomcsillapítási intézkedések” projekt részeként kialakított forgalmi rend felülvizsgálatának egyik elemeként, a Dayka Gábor utcában, a csatolt utcaképen látható gépjármű-várakozóhelyek megszűnnek - értesítette lapunkat a városháza.
Kép
Ezek a parkolóhelyek szűnnek meg hétfőtől. Fotó: PH - Google

A parkolóhely csökkentő intézkedés indoka, hogy az ott parkoló járművek jelentős mértékben akadályozzák a jobbra (Dayka Gábor utcáról a Hunyadi János utcára) kanyarodó, külső sávba történő besorolást, ezáltal az egyenesen tovább haladást is megnehezítik.

Első lépésként pénteken a közúti jelzőtáblák kerülnek áthelyezésre, valamint – előre láthatólag – jövő hét hétfőn az útburkolati jelek fekete festéssel történő érvénytelenítése is megtörténik.

A várakozóhely megszűnésével „megállni tilos” tábla jelzi majd a megváltozott forgalmi rendet, amelynek betartását március 4-től kezdődően a Rendőrség és a MIÖR járőrei is ellenőrzik.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.