Ugrás a tartalomra

Polgárőrök is biztosítják az MVSC mérkőzéseit

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2020. október 29. csütörtök 09:43
Második éve kérte fel a Miskolci Vasutas Sport Club a Bűnmegelőzési Centrum Polgárőr Egyesületet, hogy akár jelenlétükkel segítsék a rend fenntartását a klub másodosztályú mérkőzésein.
Fotó: Juhász Ákos

A polgárőrök eredeti feladatai közé tartozik, hogy segítsék a rendőrök és a rendészek munkáját. Cseh László, a Bűnmegelőzési Centrum Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, az új feladatkör bizonyíték arra, hogy a polgárőrökre egyre több területen van szükség. – Nagyon szívesen járnak a mérkőzésekre munkatársaim, nagyon jó a kapcsolatunk a klub- és a szakosztályvezetéssel. Az új feladatot a martinkertvárosban működő polgárőr csoport látja el négy-öt fővel. Lekísérjük a játékvezetőket a pályára, majd vissza az öltözőbe, rendre intjük a hangoskodókat. Különösebb atrocitás nem volt – mondta az elnök.

Az MLSZ együttműködési megállapodást kötött az egyesülettel tavaly is, idén is. Cserébe a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatja az egyesületet, mérkőzésenként tízezer forinttal, amit ruházkodásra és üzemanyagra adnak. További működési támogatásban részesülnek az MVSC részéről, ahonnan tavaly negyvenezer forintot kaptak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!