Ugrás a tartalomra

A PONTközPONT bemutatkozása zárta a Részvétel Hetét

Létrehozva
Az – elsősorban – a Jókai városrész részvételi pontjaként működő PONTközPONT a Weidlich udvarban található közösségi térben tartotta meg bemutatkozó délutánját. A vendégek – egyebek mellett – megismerhték a tér kisközösségeit és a részvételi demokráciáról diskuráltak.

Sütemények, kézműves foglalkozások, interaktív népi hangszerbemutató és néptánc, illetve mesélés is várta a PONTközPONT vendégeit szombat délután. A családias hangulatú rendezvény célja tulajdonképpen az új szerepkör, a részvételi ponttá válás bevezetése volt. Ennek megfelelően a közösségi térhez kapcsolódó kisközösségek bemutatkozása mellett a részvételi demokrácia újszerű koncepciójának ismertetése is megjelent. Ebbe Varga Andrea alpolgármester is besegített a látogatóknak.

Preview Image
Képgalériánk a bemutatkozó programról; Fotók: Horváth Csongor

A PONTközPONT továbbvitte a részvételiség lángját, ugyanis ők is csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy mindegyik részvételi pont felhasználja a maga módján a fényt mint közös motívumot. Szombat délután ez azt jelentette, hogy a Weidlich udvar közepén mécsesek írták ki a PONTközPONT nevet, amit körbe álltak a résztvevők.

A PONTközPONT a jövőben a Jókai városrész és a belváros részvételi pontjaként szolgálja majd a miskolciakat. Ennek előzménye a négyéves múltra visszatekintő „Jó a Jókain! – közös programok, közös identitás” című projekt volt. Tíz részvételi fórum előzte meg – először negyedévente, majd félévenként egyszer – a kiteljesedést. A kötetlen beszélgetések és találkozók során a városrészt és az ottélőket érintő kérdésekről, ötletekről volt szó – taglalja a szervezet közleménye, milyen előzményei voltak a részvételi ponttá válásnak.

A Részvételi Koncepció köti össze a pontokat

Miskolc közgyűlése a tavaly decemberi ülésén fogadta el a Részvételi Koncepciót. A dokumentum tulajdonképpen annak az alapjait fekteti le, hogy a Polgármesteri Hivatal szabályok és törvények által behatárolt működési rendjéhez igazodva miként tudnak az állampolgárok becsatlakozni a döntés-előkészítési folyamatokba – véleményüket, ötleteiket, érdekeiket képviselve. Ez a részvételi demokrácia, ami kiegészíti a képviseleti formát.

Egy nagyon fontos elem a részvételi pontok hálózatának létrehozása városszerte. Ezek a többnyire már aktív közösségek és közösségi terek köré szerveződő „hidak” segítenek majd az állampolgárok és az önkormányzati közötti kapcsolat szorosabbra fűzésében.

Ez is érdekelhet

Ittas sofőr döntött fákat a miskolci Középszeren
MiskolcBaleset
Szombaton éjjel 23 óra után történt a baleset.
Képgaléria
GasztroPlacc a Csengey-kertben
Ízek, zene és nyári hangulat töltötte meg a Csengey-kertet
MiskolcGasztroSzabadidő
Nyáresti piknikhangulat, különleges fogások és kellemes zene várta mindazokat, akik szombaton ellátogattak a Csengey-kertbe, ahol ismét megrendezték a GasztroPLACC-ot.
Szeles vasárnap vár ránk, helyenként záporral
Miskolc
Így zárul a hét.
Ez a színművész is Miskolcról indult
MiskolcBelföldKultúra
Ma már a budapesti József Attila Színház társulatának tagja Szabó Emília, aki még gyerekként természetesen otthonosan mozgott a Miskolci Nemzeti Színház színpadain is. Vele beszélgettünk pályájáról.