Ugrás a tartalomra

Ajánlóívek a kézben – ezzel rá is fordultunk a helyi időközi választás kampányára

Létrehozva
Szombat reggel átvehették az ajánlóíveket a szeptember végi időközi önkormányzati választáson indulók. Ez alapján hárman szállnak majd ringbe ősszel, ám a névsor az elkövetkező bő két hétben még gyarapodhat. 
Kép
Fotó: Mocsári László

Mint ismert, a miskolci 3-as számú egyéni választókerület korábbi önkormányzati képviselője, Hegedüs Andrea idén áprilisban listán bekerült a parlamentbe. Itteni mandátumáról május végén mondott le az összeférhetetlenség miatt. Ezt követően szeptember 25-ére tűzte ki az időközi választás időpontját a Helyi Választási Bizottság.

– Hatvankettő érvényes ajánlást kell összeszedni a jelöltséghez. Amint ezeket visszahozzák, a Helyi Választási Iroda ellenőrzi azok érvényességét, majd az ezt követő négy napon belül a Választási Bizottság nyilvántartásba is veszi az adott jelöltet – tudtuk meg Ignácz Dávid jegyzőtől a polgármesteri hivatal jogi főosztályának tárgyalójában, ahová szombat reggel nyolc órára sorra érkeztek a jelöltek és pártjaik képviselői. 

Az aspiránsoknak augusztus 22-éig kell majd leadniuk a dokumentumokat. Akkor ugyanitt sorsolással döntik majd el, hogy a szavazólapon ki milyen sorrendben szerepel. Ez a határidő azért is fontos, mert az esetleges további indulóknak egészen idáig nyílik lehetőségük az ajánlóíveket átvenni – magyarán a legutolsó pillanatokban is benevezhetnek még.

Kép
A tárgyalt nyomtatványokat Fekete Zoltánné, a Demokratikus Koalíció miskolci elnöke vette át.

Éppen egy hónapja, június 6-án jelentette be a Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület: közös jelöltet állítanak a szeptemberi időközi választáson. Sebe-Gazdig Judit bevallása szerint mivel a demokratikus és liberális elvek mentén gondolkodik, ezért a Demokratikus Koalíció iránymutatása és értékrendje áll hozzá a legközelebb. „Stabil körzetet örökölhet meg, amiben sok lehetőség rejlik. Meggyőződésem, hogy nála biztonságban lesz a választókerület” – hangsúlyozta akkor a korábbi képviselő, Hegedüs Andrea.

Kép

Július 27-én hivatalossá vált az is, hogy a Fidesz azt a Barta Gábort indítja, aki korábban már (2014-től 2019-ig) betöltötte a körzet képviselői posztját. „Negyedik generációs hejőcsabai család sarja vagyok, de a választókörzetnek nemcsak ezen a részén mozgok otthonosan: sokat dolgoztam a Martinkertvárosban és a Népkertben, az avasi és belvárosi részeket pedig szerteágazó családi, valamint baráti kapcsolataim révén ismerem jól” – fogalmazott akkor Barta Gábor.

Kép

Szombat reggel érkezett meg a polgármesteri hivatal arra kijelölt helyiségébe Fülöp Józsefné, a Munkáspárt miskolci szervezetének elnöke is, akit pártja mellett – akárcsak az áprilisi országgyűlési választás során – az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom is támogat. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.