Ugrás a tartalomra

Rendbontás miatt kell felelnie a szurkolónak

Létrehozva
Rendbontás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 22 éves golopi férfival szemben.

A gyanúsított 2022. november 13-án 16 óra után, Miskolcon az Andrássy utcában található DVTK stadionban megrendezett DVTK - Nyíregyháza labdarúgó mérkőzés második félidejében, a „B” közép szektorból pirotechnikai eszközt dobott a szurkolók elől elzárt területre - írja a police.hu.

A férfi azonosítása, még mérkőzés lefújása előtt - a biztonsági kamera által rögzített felvétel alapján - megtörtént, a rendőrök az elkövetőt még a helyszínen elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Ez is érdekelhet

Cigit kért, de fülhallgatóval távozott
BűnügyMiskolc
Egy fiatalkorú férfi ellen rablás miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség. A vádlott az utcán leszólított kiskorú fiút ököllel az arcán megütötte, és elvette fülhallgatóit.
néhány fonál jelzi csak, hogy volt valami a fákon
Letépték a kötött fatakarókat: a rendőrség fejti majd vissza a fonalat
BűnügyMiskolc
Úgy tűnik, Miskolc fejben még messze van attól, hogy olyan street art alkotások díszítsék a közterületeit, amelyek nincsenek lebetonozva.
Okostelefonok okosba' – százmilliós feketepiaci fogás
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBelföld
Csaknem 100 millió forint értékű iPhone és Samsung Galaxy készüléket próbált elrejteni autójában egy 62 éves ukrán férfi, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei félreállították az M3-as autópályán.
Követte a nénit, majd a nyílt utcán vette el a fülbevalóját Miskolcon
BűnügyMiskolc
Az idős nő kiabálni kezdett, majd azonnal hívta a 112-es segélyhívót.