Ugrás a tartalomra

Saját ecsetükkel festették szebbre az Avas képét

Létrehozva
Önkéntes összefogásból lett kicsit szebb az Avasi nagyposta környéke a héten. Civil szervezet, helyi lakosok, állampolgárok és az önkormányzati képviselő összefogásának köszönhetően kaptak új festést és újraültetést az épület előtti beton virágládák, illetve a szemetet is összeszedték a városrész forgalmas központjának környékén.

Mint az korábban megírtuk, az akciót az a puszta rosszérzés generálta, hogy néhányakat elkezdte zavarni: az említett virágládák régóta gazosan, kopottan, leromlott állapotukkal csúfították az Avas kettes ütem városképét.

Rendben tartásuk ugyan a posta feladata lenne, azonban erre nincsen kapacitásuk, így végül az emberek kezükbe vették az ügyet és maguk cselekedtek. Először a Szebb Miskolcért önkéntes szemétszedő csapata és Szarka Dénes, a területileg illetékes önkormányzati képviselő találtak egymásra, ehhez csatlakozott be a közelben található Avasi Közösségi Kávézót működtető Dialóg Egyesület.

Preview Image
Képgalériánk az önkéntes akcióról; Fotók: Parai Roland

Összes is állt az önkéntes csapat, mindenki beletette a maga részét: legyen szó eszközökről, önkormányzati cégek mozgósításáról vagy magáról az önkéntes munkaerőről. Majd hétfőn és kedden a kánikulától védő panelházak árnyékában kicsit szebbé vált a környék, közben pedig önkéntes közösség épült.

Ennek részese a Szentgyörgy úton élő néhány lakos, akiket már régóta zavartak a posta körüli állapotok. Ezúttal Szarka Dénessel felvették a kapcsolatot, ami jó első lépés volt ahhoz, hogy haladás történjen az ügyben. Ami pedig szintén nagyon fontos, hogy vállalták a virágládák gondozását, hiszen a postának továbbra sem lesz kapacitása erre. Így remélhetőleg tovább kitart a mostani megszépített állapotuk.

Kép

Kovács Béláné Erzsébet egyike volt a helyi önkénteseknek. „Szerettük volna úgy rendbe tenni, hogy megállja a helyét az ország bármelyik városközpontja mellett” – kezdte a motivációkkal. Sokan általában valaki mástól várják a megoldást egy adott problémára, ő és társai azonban úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik a helyzet megoldását – még ha ehhez kaptak is társakat az önkormányzati képviselő és a civilek személyében.

„Ne írjanak le minket a környezetünk alapján, itt is ugyanolyan tisztességes emberek élnek” – magyarázta az állampolgári aktivitás egyik ihletét.

Kép

Úgyhogy hétfőn megragadták a kerti szerszámokat a szomszédokkal és gazoltak, kapáltak, ültettek. A keddi festésre és szemétszedésre már nem tudtak csatlakozni, annyira elfáradtak az előző napi munkában, de a szerepük itt nem ért véget. Hiszen tervezik locsolni és ápolni a megszépült virágládákat.

Ugyanakkor keddre is maradt önkéntes erőforrás, hiszen a Szebb Miskolcért tagjai – a hétfő után – újra csatlakoztak a virágláda-szépítéshez, annak végeztével pedig szemétszedő akcióban tisztítottak a környéken.

Kép

Egyikük Kiss Roberta, aki egyébként Diósgyőrben él. Mostanában rendszeresen csatlakozik a Szebb Miskolcért akcióihoz, így került az Avas városközpontba. Elmondta, hogy nem nézi, az önkéntes munkájából ki hasznosul, ezért őt nem befolyásolta, hogy más lakhelyét teszik élhetőbbé.

„Magát a várost tesszük szebbé. Lényegtelen, hogy Diósgyőr, az Avas vagy a belváros. A lényeg, hogy haladjunk, együtt cselekedjünk és egy jó célért önkénteskedjünk” – összegezte ars poeticáját, ami minden cselekvő állampolgár számára jó mottóként szolgálhat hasonló akciók megszervezésére.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.