Ugrás a tartalomra

Semmelweis nap: a miskolci egészségügyi dolgozókat köszöntötték

Létrehozva
Egészségügyi dolgozók kaptak elismerést Miskolc városától csütörtökön a városházán.

Július 1-je 1992 óta Semmelweis-nap, vagyis a magyar egészségügy napja – azért éppen ez a nap, mert 1818-ban ekkor született Semmelweis Ignác, az „anyák megmentője” – hangzott el az ünnepség kezdetén.

 

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Veres Pál, Miskolc polgármestere beszédében köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak azért a bátor és áldozatos munkáért, melyet az elmúlt hónapokban, a koronavírus-járványveszély idején végeztek. Kiemelte: nagyrészt az ő szakmaiságuknak, kitartásuknak és a miskolciak fegyelmezettségének köszönheti a város, hogy nagyobb áldozatok nélkül át tudta vészelni az elmúlt hónapokat.

Kép

A városvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy a lakosság hozzáállásán, az együttműködésen a következő hónapokban is sok múlik majd. „A járványügyi készültség érvényben van, a vírus itt van közöttünk. Hasonló fegyelmezettséggel, az egymásra való odafigyeléssel és a kellő óvatosság megtartásával talán elkerülhető lesz egy következő hullám, ha pedig mégis szembe kell nézni az újabb veszéllyel, akkor jó tudni, hogy ilyen kiváló egészségügyi szakemberek őrködnek egészségünk, biztonságunk felett” – mondta.

A beszédet követően Veres Pál polgármester, Varga Andrea Klára alpolgármester és Dr. Ignácz Dávid jegyző elismeréseket adott át, Balog Ildikó, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet igazgatója pedig virággal köszöntötte a kitüntetetteket.

Elismerő oklevelet kaptak:
Dr. Nagy Zsuzsanna házi gyermekorvos
Dr. Szabó Judit háziorvos
Virágné Orliczki Erika védőnő
Dr. Soós Tamás fogorvos

Kép

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.