Ugrás a tartalomra

Senki sem unatkozott, aki tegnap este a Múzeumok Éjszakáját választotta

Létrehozva
Képzőművészeti és irodalmi légyottal, Béres Attila és Fedor Vilmos különleges tárlatvezetésével és rendhagyó könyvbemutatóval is készültek a 125 éves Herman Ottó Múzeum kiállítóhelyei.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Változatos programokkal köszöntötték az idei 23. Múzeumok Éjszakáján a jubileumát ünneplő Herman Ottó Múzeumot és a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházat. Az eseménysorozat rengeteg érdeklődőt vonzott minden korosztályból június 22-én, szombat este. 

- Az idei Múzeumok Éjszakája a huszonharmadik már a sorban és a mi számunkra egészen különleges, hiszen ebben az évben 125 éves a Herman Ottó Múzeum. Ha a konkrét születésnapot nézzük az Szent Iván éj napján, június 23-án, vasárnap van. Úgyhogy a programjainkat többek között eszerint is állítottuk össze – nyilatkozta Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója a Miskolc Televízió stábjának. 

– Az egyik vezérfonál benne az, hogy a 200 éves Miskolci Nemzeti Színház most zárta az évadát, így a programelemeink egy részével őket is köszöntjük. Eljött például Béres Attila színházigazgató, akik a „Titkos és publikus” című kiállításon tartott alternatív tárlatvezetést. Itt volt Lajos András idei Déryné-díjas színművész. A tavaly díjazott Varga Andrea színművész sanzonokat énekelt. A „Miskolc anno” tárlat kiállítási terében pedig Fedor Vilmos, Miskolc város díszpolgára tartott különleges tárlatvezetést a város épületeinek történetéből – fejtette ki a múzeumigazgató.

- Egy különleges könyvbemutatónak is tanúi lehettek az idelátogatók: ez nem más, mint a 125 éves jubileumi kötetünk bemutatója. Közel 360 oldalon, gyűjteménytörténeteken keresztül vettük végig, hogy az elmúlt ötször negyedszázad, hogyan telt a Herman Ottó Múzeum életében – fűzte hozzá. 

Kiemelte, hogy különleges helyszín volt a január 22-én megnyílt a Régészeti Látványraktár a Tímár Malom utcában, amelynek tárlatával július elején pályáznak az Év Kiállítása díjra. A nulladik rendezvényük pedig a Thália-házban, a Színészmúzeumban volt, ahol a „24. Légyott Tompa plusz Herman Ottóné” címmel nyílt kiállítás, kortárs képzőművészeti és irodalmi alkotásokból. 

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.