Ugrás a tartalomra

Shakira lophatta slágerét?

MTI
Utoljára módosítva
2019. március 28. csütörtök 10:59
Plágiummal vádolja Shakirát egy kubai salsazenész, Livam. A kolumbiai énekesnő a madridi bíróság előtt visszautasította a La Bicicleta című slágere miatti vádakat.

Livam szerint Yo te quiero tanto című, díjakkal is jutalmazott dalából engedély nélkül másolta le a refrén egy részét minden idők egyik legsikeresebb latin-amerikai énekesnője. Shakira a bíróság előtt visszautasította a vádakat – közölte szerdán az El País című lap. Az énekesnő szerint a két stílus semmilyen módon sem hasonlítható össze, mivel az egyik egy salsa, a másik pedig vallenato, egy tipikus kubai zenetípus.

„Harminc éves karrierem alatt még sohasem ítéltek el plágium miatt” – tette hozzá. Ezután énekelni kezdte a dalt, hogy kijelentésének nyomatékot adjon. „Olyan volt, mint egy koncertpróba, a teremben csak a bíró, az ügyvédek és néhány újságíró volt jelen” – írta a spanyol napilap.

2014-ben egy New York-i bíróság úgy döntött, hogy Shakira Loca című dala egy dominikai dal plagizálása, egy évvel később egy amerikai bíróság viszont érvénytelenítette az ítéletet. A Carlos Vives szintén kolumbiai énekessel közösen készített La Bicicleta című dala időközben mintegy 1,3 milliárdos nézettséget ért el a YouTube-on. 2016-ban megkapta az év dalának és az év felvételének járó díjat a Latin Grammy-gálán.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!