Sorok a legünnepélyesebb pillanatokra

A magyar kultúra napját január 22-én ünnepeljük: ezen a napon tisztázta le, és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát Kölcsey Ferenc. Hazánk legfontosabb vallásos ódája, legszebb könyörgése a magyarságért már egybeforrt a címével. Azonban érdemes tudni, hogy himnusz egyben egy önálló műfaj is: imaszerű költemény. Általában két fajtáját, a szakrális és a nemzeti himnuszokat szokás megkülönböztetni, de manapság már tágabb értelemben is használják ezt a kifejezést: a Miskolci Egyetem hagyományőrzői között például más jelentést nyert. Minden karnak van saját kari himnusza, a legrégibb már többszáz éves múltra tekint vissza – a Bányászhimnusz például a campuson kívül is ismert. Ezeket sem illik bármikor elénekelni, különleges alkalmakkor csendülnek fel. A Miskolci Egyetem himnuszairól Kerekes Endre Cantus Praeses-szel (annyit tesz, nótabíró, a selmeci dalok tudora) beszélgettünk.

Hogyan alakultak ki a kari himnuszok, melyik karnak volt először?

A mai Miskolci Egyetem őse, az 1735 júniusában alapított selmecbányai Bergschule, majd később Akadémia eredetileg műszaki felsőoktatási intézmény volt bányászati, erdészeti és kohászati fakultásokkal. Eredetileg a selmeci diákhagyományok berkein belül bizonyos szaknóták voltak azok, amelyek egy-egy szak tiszteletére hangoztak el, azonban arra a kérdésre, hogy melyik fakultásnak volt először „himnusza”, minden bizonnyal azt válaszolhatjuk, hogy a bányászoknak, azonban ez nem olyan egyszerű folyamat volt. Kezdetben egy német eredetű bányászdal, a „Tisztelet a bányász szaknak” című nóta szolgált a legünnepélyesebb dallamul a számukra, azonban ezt az 1900-as évek elejére felváltotta a ma ismert Bányászhimnusz. Ennek eredeti változatait Vahot Imre „A bányarém” című művében – Szerdahelyi József dallamával -, illetve a „Már újra szól a kisharang” című, eredetileg ugyancsak német eredetű bányászdal egy-egy strófájának összeszerkesztésével alkották meg diákelődeink. Manapság ezt a himnuszt persze nem csak a bányászok éneklik – nótázzák – teljes szívből, hanem minden olyan miskolci – illetve soproni, dunaújvárosi és fehérvári geodéta – hallgató is, aki a selmeci diákhagyományok aktív megélője és résztvevője. A bányászok himnuszát követte később az erdészek és a kohászok himnuszának megszületése, ekkor még Selmecbányán és Sopronban.

Mit jelentenek a karok számára, mi a célja a himnuszoknak?

Egy himnusz – legyen az egy nemzeté, egy közösségé vagy jelen esetben egy fakultásé – teljes mértékben meghatározza az adott közösség identitását, magasztalja annak eredetét, célját, értékét vagy nagy eseményeit. Ugyanez mondható el az egyetem karainak himnuszairól, hiszen valamennyi az adott karhoz vagy képzéshez köthető eseményt vagy kissé lakonikusan mondva „életérzést” énekel meg. A himnuszok az egyetemi élet valamennyi fontos mozzanata alkalmával elhangzanak: ez a kezdőakkordja úgymond valamennyi szakestélynek, egyetemi ünnepségnek, ugyanakkor egy „kívülálló” általában a júniusban tartandó miskolci Szalamander alkalmával hallhatja őket a Petőfi téri stafétaátadás után.

Milyen szabályok kötődnek az éneklésükhöz, miben hasonlítanak a magyar himnuszra?

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy mint minden nemzet himnuszára, így az egyetemi karok himnuszaira is jellemző az, hogy csak a legünnepélyesebb alkalmakkor hangzanak el és meg kell nekik adni a legnagyobb tiszteletet.

Melyik a legújabb kari himnusz, annak tudunk valamit a keletkezéséről, szerzőiről?

Miután a műszaki felsőoktatási képzés – ezzel együtt a selmeci diákhagyományok – Miskolcra érkeztek, az Universitason valamennyi újonnan alakuló kar, amint integrálódott a hagyományrendszerbe, saját himnuszt alkotott magának. A legújabb ezek közül az Egészségtudományi Kar himnusza, amely 2008-ban született. Ezekre jellemző – néhány kivételtől eltekintve -, hogy a hagyományőrző diákok alkották meg saját himnuszukat, annak dallamát és szövegét egyaránt és vált az adott kar legünnepélyesebb dallamává.

A BTK himnusz különleges, hiszen latinul íródott. Miért történt ez így?

A Miskolci Egyetem karainak himnuszai közül kiemelkedik a Bölcsészettudományi Karé: mind a szövegének, mind a dallamának eredete hosszú évszázadokra nyúlik vissza. A dallam megegyezik az Aquinói Szent Tamás által, a 13. században alkotott „Pange lingua” című középkori himnuszéval, a „Katerine collaudemus” kezdetű, a Carmina Buranából származó szöveg – a fakultás himnuszának szövege – pedig ugyancsak nagyjából a 13. századból való. Amikor megindult a Bölcsészettudományi Intézet integrálódása a hagyományőrzésbe, az akkor még Miskolcon tanító Dr. Petneki Áron javasolta ezt a szöveget a kar himnuszául, ennek oka pedig igen kézenfekvő: a „Katerine collaudemus” Alexandriai Szent Katalint dicsőíti, aki hosszú évszázadokig a bölcsészek védőszentje volt. A dallam és a szöveg összeegyeztetését követően rövid időn belül a Bölcsészettudományi Intézet – később Kar – himnusza lett. Meg kell persze jegyezni, hogy ennek elsajátítása nem mindig megy egyszerűen a hallgatók számára, ennek ellenére mégis azt mondom, hogy az egyik legszebb himnusza a bölcsészeknek van.

Hogyan viszonyulnak a hagyományőrző diákok a kari himnuszukhoz?

Fentebb utaltam rá, hogy mint minden himnusznak, így a karok himnuszainak is nagyfokú tisztelet jár a diákok oldaláról. Egyetemi éveim során számtalan alkalommal hallottam különböző karok képviselőitől akár saját, akár más karok himnuszait szakestélyeken, vagy esetleg a diákhagyományok nótakincsének elsajátítására szervezett daltanításokon, nótaesteken. Mindig azt tapasztaltam, hogy bármilyen szituációban is legyünk, a fakultások himnuszainak – ezzel együtt magának a szaknak, szakmának is – valamennyi hallgató megadja a tiszteletet.

(Címlapkép: Illusztráció; Egészségügyis hallgatók szakestélyen; Fotó: Jánosiné Kádár Erzsébet)