Ugrás a tartalomra

Száz madárcsalád kap otthont Miskolcon

Létrehozva
Újabb mesterséges madárodúkat helyezett ki a miskolci Városgazda, amelyeket akár örökbe is lehet fogadni.
Kép
Mesterséges odú kihelyezése Felső-Majláthon. Fotók: Mocsári László

A városi élővilág védelmében a miskolci Városgazda lehetőségeihez mérten szeretné visszaállítani az élőhelyeket. Miskolc madárbarát programjának részeként idén újabb száz madárodúval egészítik ki a település mesterséges odútelepeit, amelyek így 300 darabosra bővülnek. Szerkesztőségünk tagjai a felső-majláthi odúkihelyezésen vettek részt csütörtök délelőtt. 

- A miskolci Városgazda vezetősége javasolta, hogy indítsuk el 2021-ben ezt a programot, amelynek fontos része, hogy a kivágott fákat, mint az énekesmadarak fészkelőhelyeit pótoljuk – számolt be Kovács Imre István, a Miskolci Városgazda Nonprofit Zrt. szolgáltatási vezetője. – Az első évben száz odúnál 10 százalék volt a fészkelési arány, de a tavalyi évben kétszáz odúnál ez már 40 százalékra emelkedett. Azaz 86 odúban volt tojás, illetve fészkelésre utaló jel. Ez azt jelenti, hogy körülbelül hatszáz egyedes énekesmadár-szaporulat jelent meg a miskolci lakosok környezetében – magyarázta. 

Kép
Kovács Imre István beszél a Városgazda madárbarát programjáról.

Elmondta azt is, hogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Bükki Helyi Csoportjának segítségével választották ki a területeket, ahol a felül nyitható, számmal ellátott madárodúkat kihelyezték. Hozzátette, hogy ezek kétféle méretű énekesmadár beköltözésére alkalmasak. A kisebb öregűbe a kék cinegék és a barátcinegék tudnak kényelmesen berepülni. A nagyobb pedig széncinegék és csúszkák számára ideális. A berepülő nyílás oldalán fémlap található, hogy egy harkály, vagy más ragadozó madár ne tudja kitágítani. 

- A lakosság az odúk örökbefogadásával csatlakozhat a programhoz. Magánszemélyek, cégek és akár óvodák, iskolák is élhetnek ezzel a lehetőséggel. 10 ezer forintért jelképesen megkapnak egy odút, amiről oklevél tájékoztatja őket. Jó példával jár elöl a kiliáni általános iskola, amelynek osztálya rendszeresen örökbefogadja az Otthon Étterem mögött található madárodút  – fejtette ki a Városgazda szolgáltatási vezetője. 

A 10 ezer forintért cserébe a Városgazda vállalja, hogy minden évben kitakarítja az adott odút. Emellett a környezetébe olyan cserjéket, bokrokat ültet, amelyek a téli időszakban is táplálékot nyújtanak az ott élő madaraknak. Sőt idén adományban téli madáreleséget is kaptak – tudtuk meg. 

Végül ismertette, hogy a madárodú örökbefogadás részletei a Miskolci Állatkert honlapján olvashatók. Itt egy az odútelepekről készült táblázat is megtalálható a pontos helyszínekkel, valamint GPS-koordinátákkal ellátva. 

Ez is érdekelhet

József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.
Határtalan napok - Kean
Kezdődik a Határtalan Napok: ezekkel az előadásokkal várnak a miskolci színházban
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Három napon át határok nélkül találkozik a kultúra Miskolcon. Kezdődik a Határtalan Napok elnevezésű fesztivál a Miskolci Nemzeti Színházban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Friss közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
Mutatjuk, mire számíthat csütörtökön Miskolc útjain.
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.