A paralimpia - amelynek először ad otthont a francia főváros - a fogyatékkal élő emberek számára rendezett legismertebb nemzetközi sportverseny, amely az olimpiai játékok mintájára jött létre (a siketlimpia és az értelmi fogyatékosok speciális olimpiája nem tartozik a paralimpiához.) A paralimpia kifejezést, amelyet hivatalosan először az 1988-as szöuli játékokon használtak, eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az olimpia szavak összetételével alkották meg. Később az előtagot a görög para (hasonló) szóval helyettesítették, utalva az ép versenyzőkével egyenrangú, párhuzamos játékokra. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) 2001-ben állapodott meg abban, hogy 2012-től mindig két héttel a nyári olimpiai játékok után, annak versenyhelyszínein rendezik meg a paralimpiát - számolt be közleményében az MTI.
Rekordszámú nő vesz részt
A párizsi lesz a XVII. paralimpia. A seregszemlén közel 180 ország 4400 sportolója verseng majd 22 sportágban - atlétikában, asztaliteniszben, bocciában, cselgáncsban, csörgőlabdában, erőemelésben, evezésben, íjászatban, kajak-kenuban, kerékpárban, ötfős fociban (látássérültek labdarúgása), lovassportban, kerekesszékes kosárlabdában, kerekesszékes rögbiben, kerekesszékes teniszben, kerekesszékes vívásban, sportlövészetben, tekvondóban, tollaslabdában, triatlonban, úszásban és ülőröplabdában. A különböző sérültségi kategóriák miatt 549 számban tartanak majd eredményhirdetést. Hasonlóan az olimpiához, a mostani paralimpia is bekerül majd a történelemkönyvekbe a nemek közötti egyenlőség miatt: a nők rekordot jelentő 236 számban versenyeznek és a női résztvevők száma minden eddigit meghaladó lesz - részletezték.
A versenyek a szerdai megnyitó után - amelyet a Concorde téren és Champs-Elysées-n rendeznek várhatóan 65 ezer néző előtt - csütörtökön kezdődnek és a jövő vasárnapi záróceremóniát megelőzően érnek véget - tették hozzá.
39 fős a magyar küldöttség
A magyar színeket 39 versenyző képviseli, a csapat létszáma nagyobb, mint három éve, Tokióban és minden olyan sportágban - úszás, vívás, atlétika, asztalitenisz, kajak-kenu, erőemelés, triatlon, íjászat, sportlövészet, kerékpár - indul sportoló, amelyben a japán fővárosban is. Lesz három olyan sportág, amelyben a legutóbbi játékokra nem jutott ki magyar versenyző: Fonyódi Ildikó lovaglásban, Burányi Flóra cselgáncsban, Szabó Alexandra és Nagy Vivien bocciában szerzett kvótát. Magyarország lovaglásban 2004-ben, bocciában 2012-ben, dzsúdóban pedig 2016-ban volt ott legutóbb a paralimpián.
Az összes, jelenleg aktív magyar paralimpiai bajnok indul Párizsban: Illés Fanni, Bianka Pap és Konkoly Zsófia úszásban, Ekler Luca atlétikában, Veres Amarilla kerekesszékes vívásban, Pálos Péter asztaliteniszben, Kiss Péter Pál pedig kajak-kenuban próbálja majd megvédeni a címét. A csapat több mint negyede, tíz versenyző újonc, Molnár Nikoletta, Boldizsár Dalma, Hotz Csenge, Mocsári Bence, Fonyódi Ildikó, Szabó Alexandra, Nagy Vivien, Luterán Petra, Rescsik Csaba és Kiss Tibor most először vesz részt paralimpián.
Magyarország mindhárom fogyatékossági ágban képviselteti magát, azaz lesz látásában, mozgásában és értelmi képességeiben gátolt sportolója is a francia fővárosban. A magyar csapat szlogenje: "Együtt erősebben, mint valaha!" - tudtuk meg.
A magyarok programja:
augusztus 28., szerda:
---------------------
megnyitó (Concorde tér és Champs-Elysées) 20.00
augusztus 29., csütörtök:
----------------------
ÍJÁSZAT (Invalidusok)
Gáspár Tamás (W1, egyéni) rangsoroló 9.00
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Konkoly Zsófia (S9) 400 m gyors, előfutam 9.43 (döntő 17.40)
Adámi Zsanett (S2) 100 m hát, előfutam 10.26 (döntő 18.10)
Pap Bianka (S10) 50 m gyors, előfutam 11.18 (döntő 19.43)
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa (WD20, páros), nyolcaddöntő 10.45
BOCCIA (Dél-párizsi 1-es Aréna)
Nagy Vivien ( BC2, egyéni), csoportkör 11.40
Szabó Alexandra (BC4, egyéni), csoportkör 19.20/21.55
augusztus 30., péntek:
----------------------
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Iván Bence (SM6) 200 m vegyes, előfutam 9.56 (döntő 17.52)
Száraz Evelin (SM6) 200 m vegyes, előfutam 10.07 (döntő 18.01)
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
Gurisatti Gyula (P1) 10 m légpisztoly, selejtező 11.15 (döntő 14.00)
KERÉKPÁR (Nemzeti Velodrom)
Wermeser Zsombor (C5) 1000 m időfutam, selejtező 11.30 (döntő 14.57)
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa (WD20, páros) negyeddöntő 13.00/14.00
BOCCIA (Dél-párizsi 1-es Aréna)
Szabó Alexandra (BC4, egyéni) csoportkör 14.15
Nagy Vivien (BC2, egyéni) csoportkör 18.25
ATLÉTIKA (Stade de France)
Luterán Petra (T47) 400 m, előfutam 20.12
augusztus 31., szombat:
----------------------
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Adámi Zsanett (S2) 50 m hát, előfutam 11.09 (döntő 19.50)
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
Rescsik Csaba (R1) 10 m légpuska, selejtező 9.30 (döntő 12.15)
Dávid Krisztina (P2) 10 m légpisztoly, selejtező 12.00 (döntő 14.45)
BOCCIA (Dél-párizsi 1-es Aréna)
Nagy Vivien (BC2, egyéni) csoportkör 10.30, negyeddöntő 17.00/18.25
Szabó Alexandra (BC4, egyéni) negyeddöntő 18.10/19.35
ATLÉTIKA (Stade de France)
Ekler Luca (T38) 100 m, előfutam 11.08 (döntő 20.06)
Luterán Petra (T47) 400 m, döntő 21.06
KERÉKPÁR (Nemzeti Velodrom)
Wermeser Zsombor (C5) 4000 m, üldözéses verseny, selejtező 11.48 (döntő 15.13)
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa (WD20, páros) elődöntő 12.00/13.00 (döntő 20.15)
szeptember 1., vasárnap:
----------------------
ÍJÁSZAT (Invalidusok)
Gáspár Tamás (W1, egyéni) nyolcaddöntő 9.30/9.34/9.51/10.08, negyeddöntő 10.25/10.42/10.59/11.16, elődöntő 11.33/11.50, bronzmérkőzés 12.22, döntő 12.39
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Száraz Evelin (SB6) 100 m mell, előfutam 9.37 (döntő 17.37)
Pap Bianka (S10) 100 m gyors, előfutam 9.55 (döntő 17.50)
TRIATLON (III. Sándor híd)
Mocsári Bence (PTS5, egyéni) döntő 8.15
BOCCIA (Dél-párizsi 1-es Aréna)
Nagy Vivien (BC2, egyéni) elődöntő 11.55, bronzmérkőzés 17.00, döntő 19.35
Szabó Alexandra (BC4, egyéni) elődöntő 11.55, bronzmérkőzés 17.00
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Arlóy Zsófia (WS8, egyéni) nyolcaddöntő 18.30/19.15
szeptember 2., hétfő:
----------------------
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
Dávid Krisztina és Gurisatti Gyula (P3) 25 m sportpisztoly vegyes, selejtező - pontlövészet 9.00, rapid 13.00, döntő 16.45
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Illés Fanni (SB4) 100 m mell, előfutam 11.09 (döntő 19.15)
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Pálos Péter (MS11, egyéni) nyolcaddöntő 13.00/13.45
BOCCIA (Dél-párizsi 1-es Aréna)
Szabó Alexandra (BC4, egyéni) döntő 13.25
szeptember 3., kedd:
--------------------
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
Rescsik Csaba (R7) 50 m puska, selejtező 9.30 (döntő 13.45)
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Konkoly Zsófia (S9) 100 m hát, előfutam 9.45 (döntő 17.44)
Hotz Csenge (S10) 100 m pillangó, előfutam 11.37 (döntő 20.28)
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Szvitacs Alexa (WS9, egyéni) nyolcaddöntő 10.45
Major Endre (MS1, egyéni) nyolcaddöntő 10.45, negyeddöntő 19.15/20.00
Arlóy Zsófia (WS8, egyéni) negyeddöntő 13.00/13.45
ATLÉTIKA (Stade de France)
Szőllősi István (F20) súlylökés, döntő 19.04
KEREKESSZÉKES VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)
Hajmási Éva és Veres Amarilla (A, kard) 32-es tábla 13.00, 16-os tábla 14.20, negyeddöntő és vigaszág 15.40, vigaszág 16.20, elődöntő és vigaszág 17.00, vigaszág 17.40, bronzmérkőzés 20.25, döntő 22.05
Osváth Richárd (A, kard) 32-es tábla 13.00, 16-os tábla 14.00, vigaszág 14.40, negyeddöntő és vigaszág 15.20, vigaszág 16.20, elődöntő és vigaszág 17.00, vigaszág 17.40, bronzmérkőzés 20.25, döntő 21.40
Tarjányi István (B, kard) 32-es tábla 13.00, 16-os tábla 13.20, negyeddöntő 14.40, vigaszág 16.00, elődöntő és vigaszág 16.40, vigaszág 17.40, bronzmérkőzés 20.00, döntő 20.50
Mező Boglárka (B, kard) 32-es tábla 13.00, 16-os tábla 13.40, negyeddöntő és vigaszág 15.00, vigaszág 16.00, elődöntő és vigaszág 16.40, vigaszág 17.40, bronzmérkőzés 20.00, döntő 21.15
szeptember 4., szerda:
--------------------
KERÉKPÁR (Clichy-sous-Bois)
Wermeser Zsombor (C5) országúti, egyéni időfutam 8.00
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
Dávid Krisztina (P4) 50 m pisztoly vegyes, selejtező 9.30 (döntő 12.15)
Gurisatti Gyula (P4) 50 m pisztoly vegyes, selejtező 9.30 (döntő 12.15)
LOVAGLÁS (Versailles-i Kastély)
Fonyódi Ildikó (Grade V), PGP Test 10.00
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Major Endre ( MS1, egyes) elődöntő 19.00
Pálos Péter ( MS11, egyes) negyeddöntő 17.00/18.00
ERŐEMELÉS (La Chapelle Aréna)
Tunkel Nándor (49 kg) döntő 12.00
KEREKESSZÉKES VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)
Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna (A, tőr) 32-es tábla 9.00, 16-os tábla 11.00, negyeddöntő és vigaszág 13.00, vigaszág 14.00, elődöntő és vigaszág 15.00, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05, döntő 21.25
Osváth Richárd (A, tőr) 32-es tábla 9.00, 16-os tábla 10.30, negyeddöntő és vigaszág 12.30, vigaszág 14.00, elődöntő és vigaszág 15.00, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05, döntő 20.50
Tarjányi István (B, tőr) 32-es tábla 9.00, 16-os tábla 9.30, negyeddöntő és vigaszág 11.30, vigaszág 13.30, elődöntő és vigaszág 14.30, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 18.30, döntő 19.40
Mező Boglárka (B, tőr) 32-es tábla 9.00, 16-os tábla 10.00, negyeddöntő és vigaszág 12.00, vigaszág 13.30, elődöntő és vigaszág 14.30, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 18.30, döntő 20.15
szeptember 5., csütörtök:
-------------------------
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
Rescsik Csaba (R6) 50 m puska vegyes, selejtező 9.30 (döntő 11.45)
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Pap Bianka és Hotz Csenge (S10) 400 m gyors, előfutam 9.55 (döntő 17.50)
Konkoly Zsófia (SM9) 200 m vegyes, előfutam 10.38 (döntő 18.53)
CSELGÁNCS (Mars-mező Aréna)
Burányi Flóra (J1) 57 kg, nyolcaddöntő 10.00, negyeddöntő 10.24/10.42, vigaszág 11.24, elődöntő 11.48, vigaszág döntő 12.18, bronzmérkőzés A 16.56, bronzmérkőzés B 17.03, döntő 17.21
ATLÉTIKA (Stade de France)
Ekler Luca (T38) távolugrás, döntő 10.04
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Pálos Péter (MS11, egyes) elődöntő 12.00, döntő 20.15
KEREKESSZÉKES VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)
Női tőr, csapat (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka, Veres Amarilla) 16-os tábla 10.00, negyeddöntő 11.30, elődöntő 14.10, bronzmérkőzés 17.30, döntő 20.00
szeptember 6., péntek:
-------------------------
KEREKESSZÉKES VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)
Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla (A, párbajtőr) 32-es tábla 9.00, 16-os tábla 11.00, negyeddöntő és vigaszág 13.00, vigaszág 14.00, elődöntő és vigaszág 15.00, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05, döntő 21.25
KERÉKPÁR (Clichy-sous-Bois)
Wermeser Zsombor (C5) országúti mezőnyverseny 9.30
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Száraz Evelin (S6) 400 m gyors, előfutam 9.46 (döntő 17.41)
Pap Bianka (S10) 100 m hát, előfutam 10.25 (döntő 18.12)
Konkoly Zsófia (S9) 100 m pillangó, előfutam 10.39 (döntő 18.40)
ATLÉTIKA (Stade de France)
Luterán Petra (T47) távolugrás, döntő 10.00
Biacsi Ilona és Biacsi Bernadett (T20) 1500 m, döntő 10.56
Ekler Luca (T38) 400 m, előfutam 21.40
KAJAK-KENU (Vaires-sur-Marne)
Kiss Péter Pál, Suba Róbert (KL1, 200 m) előfutam 10.00
Boldizsár Dalma (VL2, 200 m) előfutam 10.20
Kiss Tibor (KL3, 200 m) előfutam 10.40
Boldizsár Dalma (KL1, 200 m) előfutam 11.25
Varga Katalin (KL2, 200 m) előfutam 11.35
Suba Róbert (VL2, 200 m) előfutam 11.45
Molnár Nikoletta (KL3, 200 m) előfutam 11.55
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Arlóy Zsófia (WS8, egyes) elődöntő 12.00
Szvitacs Alexa (WS9, egyes) negyeddöntő 12.00/13.00
Major Endre (MS1, egyes) döntő 14.00
szeptember 7., szombat:
------------------------
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Pap Bianka és Hotz Csenge (SM10) 200 m vegyes, előfutam 9.39 (döntő 17.37)
KEREKESSZÉKES VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)
Női párbajtőr, csapat (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka, Veres Amarilla) 16-os tábla 10.00, negyeddöntő 11.30, elődöntő 14.10, bronzmérkőzés 17.30, döntő 20.00
KAJAK-KENU (Vaires-sur-Marne)
Kiss Péter Pál; Suba Róbert (KL1, 200 m), középfutam 10.00, B döntő 11.20, döntő 11.28
Boldizsár Dalma (VL2, 200 m) középfutam 10.28
Kiss Tibor (KL3, 200 m) középfutam 10.42, B döntő 12.10, döntő 12.18
Boldizsár Dalma (KL1, 200 m) döntő 11.52
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Szvitacs Alexa (WS9, egyes) elődöntő 12.00, döntő 20.15
Arlóy Zsófia (WS8, egyes) döntő 14.00
LOVAGLÁS (Versailles-i Kastély)
Fonyódi Ildikó (Grade V) kűr 11.27
ATLÉTIKA (Stade de France)
Luterán Petra (T47) 200 m, előfutam 12.41 (döntő 19.43)
Ekler Luca (T38) 400 m, döntő 20.31
szeptember 8., vasárnap:
------------------------
KAJAK-KENU (Vaires-sur-Marne)
Boldizsár Dalma (KL1, 200 m) középfutam 10.00, 11.25
Varga Katalin (KL2, 200 m) középfutam 10.14, B döntő 11.33, döntő 11.41
Suba Róbert (VL2, 200 m) középfutam 10.28, döntő 11.49
Molnár Nikoletta (KL3, 200 m) középfutam 10.42, döntő 12.07
Záróünnepély (Stade de France) 20.00