Szeretnék több lenni, mint ami voltam

Galamb Alex roma családba született 1998-ban. – A számozott utcákban éltünk, ahol boldogok voltunk a szegénységünk ellenére is. Öt testvérem van, édesapám a Vasgyári piacon dolgozott, de 2005-ben meghalt. Édesanyám pedig nem tudott talpra állni a gyászában, sokat költöztünk, mindig új környezetbe, új iskolába kerültünk. Mindenhol szégyenkeztem amiatt, hogy büdös vagyok, buta vagyok, holott nem akartam az lenni.

– Éltünk Diósgyőrben, Perecesen és Hernádnémetiben. A Petőfi Sándor Könyvtárban tanultam meg írni, olvasni, holott már jártam iskolába, egyszerűen átengedtek a tanárok. 2013-ban (tizenöt évesen) döntöttem úgy, hogy elhagyom a családomat. Gyalog jöttem Miskolcra, mentem el Perecesre, ahol az igazgató segített bekerülni a gyermekvédelembe. Ott ismertem meg a személyi higiéniát és megtanítottak viselkedni is. Fél év alatt öt tantárgyból javítottam, egyes helyett már hármast kaptam, és verseket olvastam. Ezek mind csodának számítottak nekem. Akkor megesküdtem, hogy új életet kezdek.

– Azóta jártam Budapesten, láttam a Dunát, a Lánchidat. Tanultam drámapedagógiát. Azt mondtam magamnak: hat évvel ezelőtt hol is voltál, Alex? Csak fejlődtél azóta! Elhatároztam, hogy megvalósítom az álmomat, amit már ötéves koromtól dédelgetek: pék akartam lenni. Tudtam, hogy szakmai vizsgát kell tennem, utána pedig leteszem az érettségit. A Debreczeni Márton Szakközépiskolába jártam, ahonnan Nagykőrösre mentem a szakma kiváló tanulója versenyre. Nem is gondoltam, hogy bejutok a legjobb négy közé, de megérte küzdeni.

– Több mint egy éve kerültem a Kisgergely Cukrászdába, ahol két hétig csak takarítottam, aztán megtudták, hogy pék vagyok, és azóta a konyhán dolgozom. Beiratkoztam egy cukrász tanfolyamra, a Fókusz Iskolában pedig érettségit tettem volna most májusban, de a járvány miatt majd csak ősszel ugrom neki mindkettőnek. Ezután ha elvégzek egy főiskolát, vagy péktanár leszek, vagy gyakorlatvezető.

– Mikor egy éve kikerültem a Gyermekvárosból, volt megtakarításom, de nem akartam felélni mindent, előre gondolkoztam, ezért a bátyámmal kivettem egy albérletet Hernádnémetiben. Ezt pár hónapja megvásároltam, tehát van már saját lakásom, amiben párommal együtt neveljük öt hónapos kislányunkat. Ugyanitt helybéli gyerekeket tanítok a pékmesterség fortélyaira. Én veszem az alapanyagot, és közösen esszük meg a frissen sült péksüteményeket, de szoktam készíteni tortát is a településen élőknek. Álmom, hogy megnyithatom majd egyszer a Galamb Pékséget.

– Szeretném, ha sorstársaim megtudnák, mindegy, milyen színű a bőrünk, milyen stílusban tanultunk meg beszélni és milyen buták vagyunk, meg kell ragadnunk a pillanatot: célokat kell kitűznünk magunk elé, és azokért dolgozni kell, hogy megbízzanak bennünk, mert életünk útján mindig lesznek emberek, akik segítenek majd minket. Vallom, hogy mindenkinek van kitörési pontja, csak akarni kell.