Ugrás a tartalomra

Színes virágok díszítik a köztereket

Létrehozva
Kép
fotó: Juhász Ákos

A Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda dísznövénykertészeti csoportja májusban kezdte el az idei egynyári növények ültetését a városban. A korábban elültetett kétnyári és hagymás virágok elvirítása után, a kertgondozás tavaszi időszakában kiemelkedő fontosságú munkálatokat végeztek a Városgazda dolgozói- gyomtalanítást, rotakapálást és az elhalt növények eltávolítását.

A napokban befejezték az egynyári virágok ültetését, közel 55 ezer tő kapott helyet a virágosítás során Miskolctapolca, Lillafüred, az Otthon tér, a Győri kapu, valamint a belváros virágágyásaiba. Ültettek záporvirágot, begóniát, büdöskét és zsályát is.

Az ültetések a képviselői megrendelések teljesítésével kezdődött meg. Az önkormányzati képviselők az alábbi beültetéseket finanszírozták képviselői alapjuk terhéből: Révész Péter a Népkerti Vigadó előtt 5 db virágfát, valamint képviselői körzetében 10 db virágfát, Bartha György az Otthon tér ágyásait, Fodor Zoltán az Avasi gimnázium előtt 3 db virágfát és a Klapka utcai virágágyásokat, Dr. Kovács László a Csóka és Hegyalja utca virágágyásait, továbbá Szilágyi Szabolcs a Szentgyörgy úton 10 db virágfa beültetését támogatta képviselői alapjának terhére.

Kép
Virágfák a belvárosban | fotó: Juhász Ákos

 
Bartha György, Bazin Levente, Fodor Zoltán, Gazdusné Pankucsi Katalin, és Dr. Nagy Ákos önkormányzati képviselők körzeteibe pedig kaspóba ültetett muskátlik lettek kihelyezve képviselői alapjuk terhére, mely magában foglalja a locsolást és utógondozást is.

Az ültetés befejeztével a dísznövénykertészeti csoport munkatársai foglalkoznak az utógondozással is. A szakemberek folyamatosan öntözik, és többször kapálással gyomtalanítják a virágágyásokat a nyár folyamán is, hogy a növények sokáig díszíthessék városunkat.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.