Ugrás a tartalomra

Szögek a virsliben – csaknem baj lett a kutyasétáltatásból Diósgyőrben

Létrehozva
A gazdi az utolsó pillanatokban vette észre, hogy „merénylet” készült a kutyások ellen. A rendőrség szerint egyértelműen felmerül az állatkínzás kísérlete.
szögek a virsliben
Jól kivehetőek a szögek a virsliben. Fotó: magánarchívum

Az eset még az elmúlt hétvégén történt. Olvasónk, Virág a napi három kutyasétáltatás utolsó penzumát teljesítette éppen kis kedvencével szombat este. A szokásos útvonalat követték: a diósgyőri vár közvetlen közelében, a Bodrogi Zsigmond utcában sétáltak, amikor kiszúrta a földön heverő virsliket. Teleütve szögekkel.

– A közeli kishídnál található füves területen szórták szét a virsliket. Az egyik kutyám majdnem evett belőle, csak az isteni szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. Ahogy odaértem, láttam, hogy legalább hat darab ilyen virsli van szétszórva. Tele szögekkel. Amit találtam, azonnal összeszedtem, hogy más kutyusnak se essen baja – idézte fel a történteket Virág, akinek közösségi médiában közzétett posztját több mint ezren osztották meg eddig.

Érdeklődésünkre elmondta, hogy a családi házas utcában tudomása szerint mindenkinek van kutyája, feltételezhetően kutyabarát gazdik élnek ott, és senkiről nem feltételezné, hogy ilyen tettre vetemedik. Mivel a környéket nem pásztázza térfigyelő kamera, így kevés esély van arra, hogy a rosszakaró kilétére fény derüljön.

– Nem gyakori egyébként a környéken, hogy ilyen történjen, ezért állok értetlenül az eset előtt. Polgárőröket rendszeresen látok járőrözni erre, néha egy-egy rendőrautó is feltűnik, rendezett a környék. Csak a várnál dolgozó munkások hagynak szemetet maguk után a Lovagi Tornák Terénél – mondja.

Megkerestük a rendőrséget az ügyben, érdeklődésünkre elmondták, hozzájuk ezidáig nem érkezett bejelentés az esetről. Ha ez megtörténik, akkor eljárást indítanak, hiszen egyértelműen állatkínzás kísérletéről beszélhetünk.

Ez is érdekelhet

Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.
Képgaléria
Miskolci Soho szezonzáró buli. Fotó: Osztie Tibor
Az utolsó nagy buli a Belvárosi Fröccsteraszon
MiskolcKultúraÉletmódGasztroSzabadidőBulvár
Brutál BBQ húsokkal, forralt borral és szuper zenével várták az érdeklődőket péntek este a Belvárosi Fröccsteraszon.
Képgaléria
Művészet és mitológia. Fotó: Osztie Tibor
Mítoszok a vásznon és azon túl
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
A Herman Ottó Múzeumban folytatódott a Művészet és mitológia című rendezvénysorozat, amely ezúttal a görög-latin mitológia vallási hagyományain és azok művészeti megjelenésén vezette végig az érdeklődőket.
Képgaléria
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Halloween-i hangulat a habok között
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Gyertyafény, füst és boszorkánykonyhát idéző dekoráció teremtett különleges hangulatot az Ellipsumban péntek este. A halloweeni éjszakai fürdőzésen a látogatók zenével, fényekkel és őszi varázslattal fűszerezett élményfürdőzésben kapcsolódhattak ki.