Ugrás a tartalomra

Termelői Nap: fókuszban a gyerekek

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. szeptember 21. hétfő 08:33
A hagyományos belvárosi vásáron ezúttal a gyerekek körül forogtak a programok.
Mocsári László képgalériája

A szeptemberi Miskolci Termelői Napon a gyermekek világnapja kapcsán a kicsik kerültek a középpontba. Kézműveskedhettek, kivehették a részüket a szüreti örömökből, torkoskodhattak a gofri különlegességekből és persze a bábszínház is nekik szólt.
A felnőtteket sem hagyták magukra a szervezők, hiszen a kilátogatók beszerezhették kedvenc kézműves portékájukat, és minőségi bio élelmiszereket. A Kalamajka Bábszinház előadása után a LatinProjekt varázsolt igazi forró latin hangulatot az Erzsébet térre. A Kalán Néni Összefogás Egyesület kézműves foglalkozással várta a gyerekeket. Sándor Zsolt borász pedig szőlőt préselt a lurkókkal, aztán pedig kóstolót is kaptak a préselt mustból.
A jó hangulatú közösségi program öt éve töretlen sikernek örvend. Találkozási pontot jelent a termelők és a fogyasztók között, elősegítve így a tudatos vásárlást; emellett pedig lehetőséget biztosít a helyi őstermelőknek is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!