Ugrás a tartalomra

Thürmer Miskolcon intette istváni bátorságra Orbánt

Létrehozva
A Szent István téren emlékezett meg az államalapításról a Munkáspárt országos elnöke csütörtök délelőtt. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

– Jó meleg van, de majd emlékezzetek rá vissza októberben, novemberben és decemberben, amikor nem lesz mivel fűteni szeretett kormányunk energiaintézkedéseinek hála – köszöntette a vörös kódhoz közeli kánikulában egybegyűlt helyi szimpatizánsokat Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnöke ünnepi beszédében méltatta államalapítónk történelmi szerepét is.

Kép

– István igazi érdeme nem az, hogy a nyugat felé fordult. Ezt a ma politikusai sugallják, akik Istvánnal akarják bizonyítani saját nyugatra fordulásukat, hanem az, hogy tudott választani a lehetséges utak közül – világított rá. Thürmer szerint az "istváni program" a legoptimálisabb megoldás volt az akkori viszonyok között.

„Tudjuk, miért küzdött Dózsa György, Rákóczi és Kossuth” – idézte fel Thürmer.

– De nem csupán első királyunkat ünnepeljük, hanem önmagunkat is, a magyar népet. Ünnepeljük azokat, akik dolgoztak, szenvedtek e földön. Akik munkája, áldozata nélkül nem valósultak volna meg a királyi eszmék – tette hozzá. 

Kép

„Átéltünk két világháborút. Megtapasztaltuk azt a kort is, amikor a vörös csillag volt az ember reménye” – fogalmazott az elnök.

A párt első embere reflektált a világpolitikai történésekre is. Úgy látja, a mai Európa már nem ad védelmet és jövőt Magyarországnak, ezért is van most szükség az „istváni bátorságra”, hogy elhagyjuk a régi utakat, és újakat keressünk.

Kép

– Az Orbán-kormánytól határozott cselekvést várunk külpolitikai téren. Nem hintapolitikát, nem hánykolódást az amerikaiak által gerjesztett hullámokon – húzta alá Thürmer Gyula.

Majd végül felhívta a figyelmet a helyi időközi választás jelentőségére, ahol – megítélése szerint – lehetőségük nyílik önkormányzati képviselői helyhez jutni a borsodi megyeszékhelyen. Az eseményen a párt miskolci politikusa és egyben szóban forgó jelöltje, Fülöp József Istvánné bejelentette: az induláshoz szükséges ajánlásokat csütörtökön leadta. 

Kép

Mint arról alig két hete mi is beszámoltunk: Fülöp József Istvánné, a Munkáspárt megyei elnökét pártja mellett – akárcsak az áprilisi országgyűlési választás során – az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom indította el a szeptember 25-ére kitűzött időközi önkormányzati választáson. A jelöltséghez hatvankettő érvényes ajánlást kell bemutatni a Helyi Választási Bizottság felé.

Ez is érdekelhet

Elkezdődött a komposztkeretek kiosztása a Városházán
MiskolcKörnyezet
Csaknem hatvanan vehetik át ingyenes komposztkeretüket csütörtökön a miskolci Városháza aulájában és még további alkalmakon is lesz osztás.
Jótékonysági fotózás és nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Miskolc
Már a 247. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol ismét találkozhatnak a szeretetre vágyó négylábúakkal.
Bach születésnapjára emlékeznek az egyházzenei koncertsorozaton
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach zenéje csendül fel hegedűn szombat délelőtt a selyemréti római katolikus templom tavasznyitó hangversenyén.
Időutazás a múltba
MiskolcKultúra
Különleges hangulatú, múltidéző délutánra várják az érdeklődőket március 20-án a Bárczay Kúriába. Zene, történetek és személyes emlékek segítségével elevenedik meg egy letűnt kor világa.