Ugrás a tartalomra

Több ezer plüss, társasok és kifestők érkeztek a GYEK-be

Létrehozva
Több ezer plüssfigura, mintegy száz társasjáték, kifestők, ceruzák - a Magyar Kormánytisztviselői Kar tagjai komoly akcióba kezdtek hónapokkal ezelőtt. A Gyermekegészségügyi Központ betegeinek gyűjtöttek karácsonyi ajándékokat. Az adományátadón a kórház főorvosa azt mondta, azoknak a gyerekeknek, akik nem tölthetik otthon a karácsonyt, egyetlen játék is hatalmas segítséget nyújt.
Kép
Végh Csaba fotói

Két kisebb irodahelyiséget töltöttek meg a játékok, amiket a Magyar Kormánytisztviselői Kar tagjai adományoztak a Gyermeksebészeti Traumatológiai és Égési Osztályon fekvő kis betegek. Az adományokat elsősorban nekik gyűjtötték, de annyi ajándék érkezett, hogy az összes osztályon örömet szereznek majd a játékok.

Farkas Tamás, a Gyermeksebészeti Osztály osztályvezető főorvos elmondta, az, hogy a gyerekek távol vannak karácsonykor a családjuktól – hiába jönnek be a szülők –  nagyon megterhelő lelkileg, úgyhogy minden, ami picit is kizökkenti őket és egy pár órára, pár percre eltereli a gondolataikat, nagyon nagy dolog.

Kép

A sok játék összegyűjtéséhez sok lelkes emberre volt szükség. A Magyar Kormánytisztviselői Kar arra kérte tagjait, hogy egyetlen plüssel vagy társassal járuljanak hozzá ahhoz, hogy szebb legyen a beteg gyerekek karácsonya.

Bene-Czeglédi Natália, a Magyar Kormánytisztviselői Kar megyei elnöke úgy nyilatkozott: háromezer plüss, társasok, kifestők, dömper, színezők, ceruzák, színező lapok, tehát minden van, amire szüksége van egy kisgyereknek.

Kép

Korábban az adományok leginkább húsvét és karácsony környékén érkeztek a megyei kórházba, idén viszont egész évben sok volt a felajánlás. Révész János főigazgató kiemelte: az adományok nagyságrendje több száz millió forint, ami a tavalyi évhez képest körülbelül megháromszorozódott, megnégyszereződött.

A rendezvényen a játékok mellett csaknem 300 ezer forint pénzadományt is kapott a Gyermekegészségügyi Központ.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.