Az alagút korlátozása 3 méter 40 centiméter volt, ahol a jármű nem fért át. Amint belehajtott, két ember megsérült. A helyszíni szemle azonnal megkezdődött, a körülményeket a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. A balesetben megsérült járművet ki lehet kerülni, de a rendőrség fokozott óvatosságot kér a helyszínen - mondta el a sajtóreferens.
Többen megsérültek, mikor beszorult egy lakóbusz az alagútba
Létrehozva
Délután négy óra előtt pár perccel egy magyar rendszámú lakóbusz haladt Hollóstető felé, amikor az egyik alagúthoz ért - mondta Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Ez is érdekelhet
Új mérnökök vették át diplomáikat a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának, valamint Anyag- és Vegyészmérnöki Karának végzősei vették át okleveleiket az egyetem diplomaosztó ünnepségén.
„Az egészség a legnagyobb boldogság” – a 90 éves Magdi nénit köszöntötték
Nálam az a természetes, hogy vidám vagyok. Én így érzem jól magam – mondta a 90. születésnapja alkalmából felköszöntött Baricska Lászlóné, Magdi néni.
Miskolc már egyszer nemet mondott a cementgyárra
A miskolci cementgyár újraindításának kérdése ismét napirendre került, miután a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. a gyár működéséhez szükséges nyersanyag-kitermelés előkészítéseként környezeti hatásvizsgálati eljárásokat kezdeményezett a mészkő- és agyagbányák újranyitására.
Cuki kis labradoroknak keresnek kölyöknevelőket a Baráthegyiek
A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány önkéntes kölyöknevelőket keres, akik augusztusban vihetik haza az akkor kilenchetes labradorokat. Egy másik anyakutyánk kölykeinek is önkéntes nevelőket keresünk szeptemberi kezdéssel. Az érdeklődők jelentkezését az egész országból várjuk július 10-éig.