Ugrás a tartalomra

Tombol a Lekima tájfun Kínában, csaknem harmincan meghaltak, egymillió embert evakuálni kellett

MTI/HVG/BBC
Utoljára módosítva
2019. augusztus 11. vasárnap 08:21
Helyi idő szerint vasárnap reggelig 28-ra emelkedett a Kína keleti partvidékére szombaton lecsapó Lekima tájfun halálos áldozatainak száma, további húsz embert pedig még mindig keresnek - jelentette a CGTN kínai nemzetközi hírtelevízió.

Egymilliónál is többet kellett kimenekíteni otthonából Kínában a Lekima nevű tájfun miatt – írja a BBC-re hivatkozva a HVG.  A helyi sajtó beszámolója szerint 14 embernek nyoma veszett a viharban.

A károk helyreállítására a kínai pénzügyminisztérium és a katasztrófavédelmi minisztérium szombaton 30 millió jüannyi (1,2 milliárd forint) gyorssegélyt bocsátott a kelet-kíníai Csöcsiang tartomány rendelkezésére, a tájfun szombaton ott ért partot. A természeti csapás, melyet óránkénti 187 kilométeres széllökések és heves esőzések kísértek, több mint 34 ezer otthonban tett kárt, és 173 ezer hektárnál is nagyobb mezőgazdasági területet tett tönkre Csöcsiangban. A tartomány vezetése a gazdasági kárt 14,57 milliárd jüanra (597 milliárd forintra) becsülte - derült ki a Hszinhua kínai állami hírügynökség beszámolójából.

Vencsou városától 130 kilométerrel északra földcsuszamlás is történt, miután a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső - 160 milliméter csapadék három óra alatt - következtében beomlott egy gát. A halálozásokat is a váratlan földcsuszamlás okozta, az ugyanis megrekesztette a völgyben lévő folyót, amelynek vízszintje így tízpercenként akár tíz métert is emelkedett, az ott élő falusiaknak pedig nem volt elég idejük a menekülésre - közölték a helyi hatóságok. 

A kínai katasztrófavédelmi minisztérium közlése szerint több mint egymillió embert telepítettek ki ideiglenesen a tájfun által érintett tartományból és Sanghaj városából. Felfüggesztették továbbá a közlekedést több vasútvonalon, és több mint 600 repülőjáratot is töröltek a vihar miatt szombaton. A vasútközlekedés vasárnapra is csak néhány vonalon állt helyre, és a csapás következtében kialakult áramkimaradást sem tudták még mindenhol helyreállítani. 

AFP

A Hszinhua jelentése szerint a Lekima tájfun tovább folytatja az útját észak felé, és a keleti Santung tartománynál ismét partot ér majd, várhatóan újabb fennakadásokat okozva a légiközlekedésben.  A Lekima tájfun idén már a kilencedik, a csendes-óceáni térségben képződött ciklon, mely pénteken Japán déli részén és Tajvanon pusztított, ott is komoly károkat okozva, és kioltva egy ember életét.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Művészetek Háza