Ugrás a tartalomra

Új gyártócsarnokot épít a SEGA

Létrehozva
Új üzemcsarnokot épít a kínai érdekeltségű Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. (SEGA) Szirmabesenyőn, a telephely alapkövét pénteken rakták le. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a gyár vezetésével stratégiai-partnerségi megállapodást írt alá.
Kép

A pénteki ünnepségen a SEG Automotive vezérigazgatója elmondta, az egyik legnagyobb munkaadóként tovább szeretnék növelni a régió vonzerejét. Az új gyártócsarnok – a modern logisztikai központ közvetlen szomszédságában – a fenntartható és folytatólagos növekedés alapja, tette hozzá dr. Peter Sokol.

– Itt, Miskolcon start-stop önindítókat és generátorokat gyártunk, amelyeknek pozitív hatása van a széndioxid-kibocsátásra, az üzemanyag-megtakarításra, mind személy-, mind teherautók esetében. A 2019-ben Miskolcon előállított termékeink több mint 4 milliárd liter üzemanyagot és közel 10 millió tonna szén-dioxidot fognak megtakarítani élettartamuk alatt – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Közel egy éves tervezés előzte meg a Szirmabesenyő közigazgatási területére épülő új gyártócsarnok alapkövének letételét – tudatta a SEGA Hungary Kft. műszaki ügyvezető igazgatója. Szabó-Lukovszki Béla ismertette: Miskolcon – kezdetben a Bosch-csoport üzletágaként – 2003 óta vannak jelen, 2018 januárjától a miskolci gyáregység az SEG Automotive GmbH telephelyeként, Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. néven működik. A miskolci a cég legnagyobb európai gyára, logisztikai központjuk a legjelentősebb a régióban.

Kép

– A régi gyártócsarnokban limitált a terület, az új felépítésével megvan a lehetőségünk, hogy a 21. századi, piaci igényekhez szabjuk a termelést. Az új telephely 25 ezer négyzetméteres; átterveztük a gyártóterületet, a fejlesztőközpontot, hogy hatékonyabb legyen a munkavégzés. Automatizálunk, digitalizálunk, robotokat állítunk be a termelésbe, hogy kiváltsuk a nehéz fizikai munkát. Szorosan együttműködünk Miskolc és Szirmabesenyő vezetőivel az infrastruktúra kiépítésében – mutatott rá.

A döntést azzal indokolta, hogy a régi telephelyről a logisztikai központ mellé történő költözés megtakarítást jelent a cégnek. Megszüntetnek napi 40 kört, melyet teherautóikkal tesznek meg a logisztikai központ és a gyár között. Ez éves szinten több, mint 14 ezer kört jelent. Most megtakarítanak közel 100 ezer kilométert, 30 ezer liter üzemanyagot, 12 millió forintot és 70 tonnával csökkentik a széndioxid-kibocsátást.

A költözés során több, mint 30 gyártóterület kerül új helyre decemberig, a tervek szerint 2021. július végére már teljes kapacitással működik az új gyár. Végül hozzátette: a kormánnyal kötött stratégiai megállapodás azt mutatja, hogy a régió egyik legnagyobb munkáltatójaként kiemelkedő fontosságú a cég.

Kép

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a gyár mások mellett a magyar gazdaságban fontos szerepet betöltő német autógyáraknak szállít be, és méltatta a cég folyamatos fejlesztéseit.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében az átalakuló világgazdaságról, és hazánk szerepéről beszélt. „A változás tempóját legalább annyira diktálják keletről, mint nyugatról”, fogalmazott, ezt mutatja az is, hogy a hazánkban jelen lévő 16 kínai érdekeltségű vállalatból 12 korábban német, francia, vagy éppen amerikai tulajdonban volt. A miniszter kitért arra is, hogy tavaly 101 nagyberuházás kezdődött, illetve fejeződött be Magyarországon, ezek 60 százaléka keleti országokból érkezett. Az új gyártócsarnokról szólva kiemelte: itt egy helyen lesz a kutatás-fejlesztés, a logisztika és a termelés. – A beruházás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság zászlóshajója az autóipar marad.

A SEGA Borsodban eddig több mint 15 millió generátort és 70 millió önindítót gyártott, 2018-ban 400 millió euró árbevétele volt. A társaság célja, hogy hozzájáruljon a klímaváltozás elleni harchoz a személy- és haszongépjárművek károsanyag-kibocsátásnak jelentős csökkentése révén - hangzott el az ünnepségen.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.