Ugrás a tartalomra

Újabb komposztkereteket osztottak ki a Városházán

Létrehozva
Ezúttal harmincan igényeltek speciális faládát. 
Kép
Fotók: Mocsári László

A kerti hulladékok égetése csaknem három éve tilos Miskolcon. Az önkormányzat a tiltással egy időben komposztálási programot hirdetett a zöldhulladék hasznosítása érdekében. Az előadás meghallgatása után ezúttal is minden résztvevő átvehette az ingyenes komposztkeretet. A kertekben keletkező zöld hulladékot így könnyen hasznosítani tudják a helyiek.

A Hungairy Life Projekt ökomenedzsere a Miskolc Televíziónak elárulta: a cél kettőezer-négyszáz komposztkeret kiosztása a 2026-ig terjedő időszakig. Hudák Katalin hozzátette: jelenleg már ennek felén is túlvannak, miután nagy érdeklődést tapasztalnak. 

Kép

Komposztkeretet ugyanis bármely miskolci család igényelhet. Ezeket az önkormányzat ingyen biztosítja, cserébe csak egy komposztálással kapcsolatos tájékoztatót kell meghallgatniuk a résztvevőknek, és vállalniuk, hogy felhagynak a zöld hulladék égetéssel. Így nem csoda, hogy tavasszal és ősszel már évek óta visszatérő téma a lakosság körében a komposztálás. Sokan használtak műanyag komposztálót, ezúttal viszont szerették volna kipróbálni a faládákat is.

A cél, hogy minél többen igénybe vegyék Miskolcon is ezt az ingyenes lehetőséget, hiszen a komposztálás egy olyan környezetbarát megoldást a szerves hulladékok újrahasznosítására, amely elősegíti a tápanyagok körforgását.

Ez is érdekelhet

Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
A növények mellett az állatok is ébredeznek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A jó idő beköszöntével sok kerttulajdonos ragad metszőollót, ásót vagy kapát, hogy rendbe tegye a tél után elhanyagolt kertet. A tavaszi munkák azonban nemcsak a növényekről szólnak: számos állat is a kertben keresi menedékét, ezért az állatvédők fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.