Ugrás a tartalomra

Újabb öt köbméternyi szeméttől szabadították meg a Nagyavast

Létrehozva
Az önkéntes szemétszedőket a hideg idő és az erős, viharos szél sem tántorította vissza, egész délelőtt szedték a szemetet a Móra Ferenc kilátó környékén.

Kép
szemétszedés nagyavas felsősor avas tisztasági nagykövet
Fotók: Mocsári László

Ismét közös szemétszedésre invitálta a miskolciakat a Tisztasági Nagykövet Egyesület és a helyi önkormányzat. Az önkéntesek február 4-én, szombaton a Nagyavason, a Móra Ferenc kilátó környékén, egészen pontosan a Felső- és a Pázmány-soron, valamint a Móra Ferenc kilátó alatt gyűjtötték az ott eldobott, illetve az odahordott hulladékot.

Nem ez volt az első ilyen akció, hiszen, ahogyan arról a lapunk is beszámolt, hiszen tavaly májusban a Kisavason, szeptemberben pedig a mostanihoz hasonlóan, a Nagyavas Felső-során szedték a szemetet az önkéntesek, igaz, akkor a Latabár-sorra is dolgoztak Egyik alkalommal hét, a másikkal pedig tíz köbméter szemetet szedtek össze. Az önkéntesek között – ahogyan mindig – most szombaton is ott voltak az Avas hegygazdái: Magyar László és Jacsó Pál is.

Kép
szemétszedés nagyavas felsősor avas tisztasági nagykövet

- Nagyon jó látni azt, hogy ennyi embernek fontos az Avas, és külön hatalmas dicséretet érdemelnek tőlem azok, akiknek nincs itt pincéjük, mégis itt vannak minden alkalommal, mert fontos számukra Miskolc. Le a kalappal Serbán Zsolt és csapata előtt! – jelentette ki kérdésünkre Jacsó Pál, aki azért hozzátette azt is: mindig lát új arcokat is, akik csatlakoznak, ez pedig külön öröm számára.

Mint mondta, az akciónak köszönhetően a Kisavas már lényegesen jobban fest, mint korábban, de persze ott is akad még munka a Nagyavasról nem is beszélve. „A szemét sajnos itt még újratermelődik, ezért is kellett visszatérnünk ide szeptember után, nem beszélve a Felső-sor a Hideg-sorhoz közeli részéről. Ez egy nagyon komplex probléma, ami megoldásra vár, a szemét viszont nem maradhat a földön, azt nekünk kell összeszedni. A folyamatos jelenlétnek köszönhetően egy közösség kezd itt az Avason kialakulni, és el fogjuk érni azt a kritikus tömeget, amivel valódi változást hozhatunk el az önkormányzat és a rendészet támogatásával" – mondta a hegygazda.

Hasonlóan vélekedett Serbán Zsolt is, akiben még 2018 októberében merült fel a gondolat, hogy az ország legtisztább hegységévé varázsolja a Bükköt. Még abban az évben megszervezte az első szemétszedést, majd 2019 szeptemberében létrehozta a Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesületet (MATINE). Azóta is törekszik arra, hogy legalább havi egy alkalmat megszervezzen, már régen nemcsak a Bükkben, hanem Miskolc területén is. ó akciókat.

Kiemelte, bár ő is látja, hogy a szemét sok helyen újra és újra termelődik, ez nem szegi kedvét, mert hisz benne, hogy az akciók híre egyre többekhez jut el, ezzel pedig sikerül a társadalom szemléletét formálnia, így előbb-utóbb eléri célját.

Kép
szemétszedés nagyavas felsősor avas tisztasági nagykövet

- Én generációkban gondolkozok, nem pedig egy-két évben. Azt szoktam mondani, hogy rövidtávon pesszimista vagyok, de hosszútávon optimista. Talán ma még nem sok ember látja át, hogy ennek a munkának húsz-harminc év múlva ennek milyen eredménye lesz, én viszont tudom, hogy van értelme, csinálni kell – hangsúlyozta. A szombati szemétszedésen öt köbméter hulladékot gyűjtöttek össze az önkéntesek a Nagyavason.

A szemétszedő akciók természetesen folytatódnak. Serbán Zsolt elmondása szerint február 25-én Szirmán, a Szennyvíztelepi úton lesz hasonló akció, március 18-án pedig egy ennél is nagyobb fába vágják a képzeletbeli fejszéjüket: a Szinva teljes hosszára hirdettek szemétszedést erre a napra.

 

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.