Ugrás a tartalomra

Újra a helyükön, így rövidesen fölizzanak az adventi égők 

Létrehozva
A tavalyi kényszerkimaradás után idén újra ünnepi fényeivel várja a karácsonyt Miskolc.

Csütörtökön a Városgazda munkatársai és ipari alpinisták a megye- és a városháza közötti fasorra ismét felhelyezték a fényfüzéreket – de a főutca számos pontján tértek vissza a régről ismert izzók. A péntekre virradó éjjel folyamán az utolsó világító panel is a helyére kerül a Széchenyi utcán. A készülődés persze nemsoká a belvároson kívül is jól érzékelhetővé válik. Nem volt ez mindig így.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Jól emlékezhetünk, tavaly az önkormányzatok esetében tíz-tizenötszörösére növekedett energiaárak nem tették lehetővé, hogy a sok évtizedes hagyományoknak megfelelően külsőségeiben is adventi hangulatba burkolózzon a város. A válság csillapodása nyomán a városvezetés most viszont már úgy dönthetett: ebben az esztendőben semmiképp sem ennek megvonásával szorítanak a nadrágszíjon.

Kép

A Miskolc Televíziónak nyilatkozó polgármester szerint tavaly ilyentájt egyebek mellett olyasmiken kellett egyensúlyozniuk, hogy dolgozóik megkapják a fizetésüket – vagy, hogy éppenséggel ne szüneteljen a közvilágítás és a villamosközlekedés. Veres Pál stábunknak felidézte: az önkormányzatnak akkor a kötelező alapellátások biztosításáért kellett mindent megtennie, ezért fájó szívvel ugyan, de nemet kellett mondaniuk az adventi fényekre.

Kép

Takarékosságra persze – tette hozzá a városvezető –, ezt követően is szükség lesz, azonban nem a díszkivilágítás rovására. Kiemelte továbbá, hogy idén a hangulatért felelős szerkezetek időközben esedékessé vált felülvizsgálatát is elvégezték a szakemberek. A polgármester éppen ezért reményét fejezte ki, hogy bő egy hét múlva, az első adventi gyertya meggyújtásakor a miskolciak ugyanazzal az örömmel fogadják a fényelemeket, mint a korábbi években.

Ez is érdekelhet

nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Egy délelőtt, ami egy kutya vagy cica életét is megváltoztathatja – szombaton újra nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
MiskolcSzabadidő
Van, aki egy szerető gazdára vár. Van, aki csak egy kis simogatásra, egy közös sétára vagy néhány önfeledt percre. Szombaton bárki tehet azért, hogy a Miskolci Állategészségügyi Telep védenceinek egy kicsit szebb legyen a napja.
Elhunyt Rusznyák József
Elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, DVTK edző
MiskolcSport
Birkózás: az élők sorából a napokban eltávozott kiváló szakembert Miskolcon temetik majd el.
Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.