Ugrás a tartalomra

Üstökösként robbantak be az állatkerti tóba a szép új récék

Létrehozva
Alpesi tájról, egyenesen Innsbruckból érkeztek Miskolcra az üstökösrécék.
Kép
Üstökösréce / Fotó: Miskolci Állatkert

A Miskolci Állatkert madártavának életközösségével hazánk vizes élőhelyeinek élővilágából igyekszik egy kis ízelítőt bemutatni. Éppen ezért szeretnének minél több vízimadár fajt bemutatni látogatóiknak. A nyári ludak, tőkés récék és cigányrécék mellett immár újra lehet üstökösrécékkel is találkozni ezen a helyszínen. A négy új állat Ausztriából, az Innsbrucki Állatkertből költözött Miskolcra - osztotta meg közösségi oldalán csütörtökön a Miskolci Állatkert. 

Az üstökösréce Magyarországon kis számban, de rendszeresen fészkel. Fészkét a nyílt víz és a vízparti növényzet határán alakítja ki. Télre tőlünk délebbre, általában a Földközi-tenger partjára vonul. Elsősorban vízinövényeket fogyaszt, de kis mennyiségben rovarokkal, rovarokkal is táplálkozik - részletezték. 

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.