Mint megírtuk, március 5-én, kedden, a délelőtti órákban kidőlt a Herman Ottó Gimnázium egyik ablaka az intézmény Szent István utcai frontján.
Szerkesztőségünk kedden kérdéseket intézett a Miskolci Tankerületi Központhoz a történtekkel kapcsolatosan. Az intézmény válasza szerdán kora délután érkezett meg, amelyben a tankerületi igazgató megbízásából dr. Tózsa-Rigóné dr. Nagy Judit szakmai vezető a következőket írta: „a gimnázium egyik termében a szellőztetés miatt kinyitottak egy ablakot, ami az egyik ötödik osztályos tanulóra esett. Szerencsére komoly sérülés nem történt, a tanuló a lábát ütötte meg. A gimnázium vezetése a szülőt azonnal értesítette, a sérülését kezelte. A Miskolci Tankerületi Központ karbantartó részlege az értesítést követően helyszínre érkezve az elavult kereteket, zsanérokat megerősítette, továbbá a többi nyílászárót is átvizsgálta, a javíthatatlan ablakok cseréjéről azonnal intézkedünk.”
Válaszolt a tankerület – Valóban egy diákot talált el a Herman kidőlt ablaka
Létrehozva
Megérkezett a tankerülettől a válasz a tegnap kidőlt ablakkal kapcsolatban. Ebben lényegében megerősítették azt, amit informátorunk mondott el kedden lapunknak.
Kapcsolódó cikkek
Ez is érdekelhet
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.