A várrekonstrukció I. üteme 2013 őszén vette kezdetét. Akkor három bástya újult meg, a vár földszinti helyiségein és a pincén kívül megépült az emeleti Lovagterem és két palotaszárny, valamint a kétszintes Kápolna – a Királyné Lakosztálya mellett pedig még egy kiállítási terem is megépülhetett. Sőt, nem sokkal később a Lovagi Tornák Terével és a Vásártérrel is megbarátkozhattunk.
Ízlésbeli viták
A közvéleményben zajló ízlésbéli vitákról már akkoriban is értesülhettünk, ugyanakkor azt szakmai berkekben konszenzus látszott övezni, hogy a felújítás megalapozottnak és mértéktartónak bizonyult. A lezárult munkálatokat a vár feltárásával több mint négy évtizede foglalkozó Lovász Emese régész egy 2021 márciusában a közösségi felületén közzétett írásában a magyar műemlékvédelem úttörő vállalkozásának nevezte.
Az I. ütemben a Műemléki Tervtanács döntése az volt, hogy bizonyos részleteiben őrizze meg a vár a rom állapotát, hangulatát. Így jött létre az a helyzet, hogy a Cséfalvay Gyula tervezte munkálatok végére a „díszítményeiben visszafogott, méltóságteljes képét mutató vár” mégis torzó maradt, mert nem engedélyezték a tető és a negyedik palotaszárny megépítését.
A kormányzat által 2015-ben indított Modern Városok Programon fellelkesülve 2016-ban a városvezetés körvonalazni kezdte a II. ütem terveit – ezzel megalapozva az évekig tartó, helyenként igencsak viharos szakmai egyeztetések időszakát. Lovász Emese bejegyzésében emlékeztetett: akkor a Műemléki Tanácsadó Testület – a műemlékfejlesztés kereteinek szétfeszítését érzékelve – felvetette a „túlépítés” kérdését, s az illetékeseknek azt javasolta, hiteles és igazolt kutatásokat alapul véve bonyolítsák a rekonstrukciót.
A tervek nyilvánosságra kerülésekor helyi kutatók és a korszak országosan elismert régészei, művészettörténészei egyaránt megszólaltak. A jobbító szándékú észrevételek dacára a folyamat mégis megfeneklett. Tovább nehezítette a konszenzus kialakítását, hogy időközben a vár felelős tervezője az önálló utakat járó egyéniségként ismert akkori városi főépítész lett. Rostás László 2020 januárjában a miskolci Mandorla Egyesület szervezésében tartott előadásában a modernizmust meghaladó, újfajta építészeti elvárásokra hivatkozott. Hosszasan kifejtette a vár múltjával és jövőjével kapcsolatos meglátásait. Véleménye mentén egy történelmi objektum eredetinek vélt állapotába hozatalát a nemzeti identitás erősítése is indokolhatja. Rostás itt azt állította: az I. ütem végeztével folyamatosan egyeztetett a műemlékvédelem meghatározó nemzetközi és hazai szereplőivel. Elismerte azonban: mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy a formát és a használt anyagokat tekintve "történelmi egység" jöjjön létre – mindehhez pedig a vár Anjou-kori állapotát vette alapul.
Jog a beleszóláshoz
Koncepciójának kritikusai – köztük Lovász Emese is – számos konkrétummal hozakodtak elő. A felső- és alsóvár közötti sziklákat mesterségesen lefedő, betonalapú teraszokat vagy épp a 16. századi ágyúállásokból "kinövő" 14. századi kaputornyokat is kifogásolták. A bírálók a múzeumpedagógia számára létesített tereket is mindmáig hiányolják, miután úgy hiszik, a vár képzett tárlatvezetői révén valósíthatná meg a küldetésnyilatkozatában foglaltakat: „a Diósgyőri vár oktat és nevel történelmünk nagyszerű példáival”.
Az idézett régész utólagos megítélése, hogy az évekig tartó egyeztetések során mindig felcsillant valamiféle remény, hogy az ügy végül jó irányba forrja ki magát. – Napjainkban a vár nem tulajdona politikai pártnak, és nem képezi senki személyes tulajdonát sem – zárta helyzetértékelését felszólító hangvételű soraival a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje és a Pro Urbe kitüntetéssel elismert szakember, aki álláspontját azóta is fenntartja. Lovász Emese szerint nemzeti kincsünk sorsába az illetékes testületeken kívül joguk lenne beleszólni mindazoknak, akiknek a kedvére (át)építik azt.
