Ugrás a tartalomra

Varga László: vissza kell, hogy kapja a méltóságát Lillafüred! 

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. március 18. péntek 15:02
Újabb fejlesztéseket valósított meg a város Lillafüreden. A kültéri bútorok cseréje és felújítása után a városrész új kerékpártárolókkal gazdagodott, de megkezdődött annak a száz madárodúnak a kihelyezése is, amelyet a tervek szerint további ötszáz darab követ majd városszerte. Ennek apropóján tartott bejárást Veres Pál és Varga László péntek reggel a helyszínen.
Fotók: Mocsári László

– A csendes téli időszakot kihasználva szakembereink a műhelyekben is dolgoztak, huszonegy padot újítottunk így fel. A régi, hasított rönkökből készült székek helyére öt darab beülőt, illetve kerékpártárolókat és szalonnasütőt is kihelyeztünk – sorolta Kertész Béla. A Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetőjétől megtudtuk továbbá: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület javaslatai alapján a cég száz darab madárodút is fabrikált – ebből kilencet Lillafüreden, a fennmaradókat pedig városszerte rögzítik majd a közeljövőben.

„Miskolc egyedülálló természeti értékekkel rendelkezik – mintegy harminc éve elmaradt fejlesztéseket kell bepótolnunk” – hangzott el Veres Páltól

– Igyekszünk saját erőből elvégezni azokat a kisebbfajta felújításokat, amik a látogatók számára a komfortérzetet növelik – emelte ki Veres Pál, majd hozzátette, bár a függőkert 2013-ban megújult, a tegnapi támfalszakadás is azt jelzi, hogy több helyen szükséges megvizsgálni és korszerűsíteni az eredeti, közel százéves felépítményeket. A polgármester egyúttal emlékeztetett: más jelenlévő tulajdonosok is fejlesztenek a területen, így például az Északerdő Zrt. kivitelezésében valósulhat meg a kisvonat teljes nyomvonalának pályarekonstrukciója, valamint a Zsófia-kilátó újjászületése is. 

Az eddigieknél is jobban kiaknáznák Lillafüred klimatikus gyógyhelyjellegét 

– Nagyobb, átfogóbb terveink vannak. A Magyar Turisztikai Ügynökséghez benyújtott megvalósíthatósági tanulmányunk teljes szakmai támogatást élvez. Most az lesz a feladatunk, hogy a többmilliárdos beruházáshoz a forrásokat is megteremtsük – tekintett a jövőbe a városvezető.

A tervekben szerepel a kisvasút állomása melletti Magdolna park rekonstrukciója, az Erzsébet sétány megújítása, pihenő- és játszóterek kialakítása, de hasonló hangsúllyal szerepel az elképzelések között a Hámori-tó körbejárhatóságának megvalósítása és a Sziklaként emlegetett volt katonai épület funkcióval való megtöltése is. 

– Köszönet a Városgazdának és a városvezetésnek a pihenőpadok, biciklitárolók és madárodúk kihelyezéséért. Ugyanakkor mindenki az átfogó és komplex fejlesztést várja Lillafüreden – nyomatékosította Varga László országgyűlési képviselő. 

Varga szerint halaszthatatlan Lillafüred fejlesztése

– Lillafüred páratlan, országosan is rendkívül népszerű helyszín. Vissza kell, hogy kapja méltóságát! A Diósgyőrből felvezető erdei kerékpárút nyomvonalának kijelölése finisben van, és megvan rá a forrás is, hogy Magyarország leggyönyörűbb ilyen jellegű attrakciója legyen – véli az Egységben Magyarországért megyei II-es számú jelöltje, akinek az a meglátása, hogy az érintett szakmai szereplők pártállástól függetlenül támogatják az önkormányzat fejlesztési programját. A szocialista honatya reméli, hogy egy esetleges kormányváltás után olyan EU-s pályázati források is megnyílnak majd hazánk előtt, melyek révén a miskolci víziókat is valóra válthatják.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!