Ugrás a tartalomra

A városfejlesztéseknek is új lendületet adnának

Létrehozva
Ez már az ötödik programpontja az Új Lendület Miskolcért csapatnak és polgármesterjelöltjüknek, Kopcsó Gábornak.
Kép
Forrás: Facebook

A legnagyobb közösségi oldalon megosztott legújabb pontjukban hangsúlyozzák: nekik „a város nyugodt, stabil fejlődése, és egyre növekvő vonzereje az, ami csak számít”. A városfejlesztés pillérei közé sorolják az ipart, a turizmus-vendéglátást, az okos megoldásokat és az oktatást. Ezeket részletesen is kifejtik. Azt mondják, hogy „lokális támogatásokkal” kell vonzó feltételeket teremteni a befektetők számára, ők főleg a kis- és középvállalkozások szintjén bővítenének a lehetőségeken.

A turizmusban főleg a belvárosra figyelnének, szerintük „a politikai marakodások miatt” maradtak el fejlesztések. – Turisztikai programunk legfőbb fejlesztése 2025-ig egy Erzsébet teret, egy megújuló történelmi avasi pinceparkkal és egy kilátóval egybekötött libegő beruházás lenne, amely visszahelyezné Miskolcot Magyarország bortérképére. A borospince rekonstrukciós programunk által pedig Miskolc újra vonzó turisztikai célpontja lenne a borkedvelő világnak. Az Avasi Kilátó újjáépítési terveit Miskolc város nemzetközi tenderen versenyeztesse meg, és egy multifunkcionális, a XXI. század minden igényének megfelelő rendezvény- és közösségi teret építsünk fel a mai elavult kilátónk helyére – fogalmaznak.

Az okos város koncepción is javítanának, még inkább lakosságbaráttá tennék az önkormányzat és cégei működését. De 2024-ig kidolgoznának a város egész területére szóló Miskolc-free wifi rendszert is.

Kép

Az egyetem és a város között szoros támogatói kapcsolatot alakítanának ki, amelynek jegyében közös, sokrétű ösztöndíjprogramot indítanának. – Az óvodák, iskolák infrastrukturális fejlesztése jó irányt vett az elmúlt években, ám a város semmit nem tett a pedagógusaink megtartásáért, anyagi megbecsüléséért – írták, hozzátéve: a terveik szerint ennek prioritást kell kapnia 2020-tól. Pedagógus-pótlékot vezetnének be Miskolcon. A Salkaházi Sára Nyugdíjas program megtartása mellett önálló, nyugdíjas szabadegyetem megszervezésével, valamint új informatikai nyugdíjas oktatási programmal teremtenék meg Miskolcon a generációkon át tartó tanulás lehetőségét.

Mint ismert, az Új Lendület Miskolcért mozgalom a választáson polgármesterjelöltet és 19 képviselőjelöltet indít, akik egyetlen politikai irányzathoz és egyetlen politikai párthoz sem kötődnek, vagyis függetlenek és civilek. A korábban már bemutatott programpontjaik szerint új lendületet adnának a fiataloknak, Miskolcon tartanák őket, de új lendületet kapnának a vezetésükkel a bérek, az élhető város, és a közbiztonság javítása is.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.