Ugrás a tartalomra

Városnéző sétán "leplezik le" a miskolci villamosközlekedés titkait 

Miskolc Tv - minap.hu
Utoljára módosítva
2022. július 08. péntek 15:45
Július 10-én, vasárnap lesz 125 éve, hogy Miskolcon elindult a kötött pályás közlekedés. Ez alkalomból egész nap nosztalgiajáratokon utazhatnak a miskolciak, délután pedig a régi villamosok ki is gördülnek a főutcára.
Kupcsik Sarolta sétára invitálja a villamosközlékedés történetére kíváncsi miskolciakat Fotó: Mocsári László

1897. július 10-én – a fővároson kívül – Miskolcon indult el elsőként a villamosközlekedés hazánkban. Erre a napra emlékezik a város vasárnap. A nosztalgiautazáson délelőtt 10-től délután 4 óráig, a járatokon megváltott jeggyel lehet majd részt venni.

A szombati programokat egy rendhagyó városnézés indítja, amelyen a villamosközlekedés múltjától, a járatok korábbi útvonalairól tudhatnak meg többet a résztvevők. A sétát Kupcsik Sarolta, a Tourinform Miskolc irodavezetője vezeti majd. 

Érdekes tény például, hogy a miskolci villamosok sokáig egy vágányon haladtak. A belvárosban pedig az útvonala is teljesen más volt, mint a ma megszokott. Tett ugyanis egy kitérőt a Búza tér felé, sőt, körülbelül az 50-es évekig a villamossínek Hejőcsabáig voltak kiépítve.

A legendás "bécsi"

A Szinva parknál, vagyis az Ady hídnál az egykori Singer-palota előtt is volt egy forduló, illetve itt a Kazinczy utcán is közlekedett a villamos. Ilyen és hasonló közlekedéstörténeti infókról beszél majd Kupcsik Sarolta a szombati városnéző sétán.

- Olyan apróságokra is szeretnék fényt deríteni, mint például, hogy miért van még mindig egy kampó nagyon magasan fent a Kazinczy utcai zsinagóga falában, hogy mi volt az eredeti útvonala a villamosnak, illetve hogyan hosszabbították meg azt mindig úgy, ahogy a város megkívánta – harangozta be az eseményt Kupcsik Sarolta.
A városnéző program szombaton délelőtt 10 órakor a Tourinform Iroda elől indul, ahonnan – a séta után – veterán autóbusz viszi majd tovább az érdeklődőket az MVK telephelyére.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!