Ugrás a tartalomra

125 éves a villamosközlekedés, ünnepel az MVK

Létrehozva
Most vasárnap az összes nosztalgiaszerelvény megjelenik majd a miskolci villamospályán.
Kép
Az MVK nosztalgiavillamosai a Múzeumok éjszakáján is népszerűek voltak. Fotó: Juhász Ákos

Százhuszonöt éves július 10-én a miskolci villamosközlekedés – ebből az alkalomból gurul ki a pályára és szállít utasokat most vasárnap a város valamennyi nosztalgiavillamosa. A nap zárásaként, a Tiszai pályaudvar végállomásról 17:55-kor a 112 éves hóseprővel az élen, az MVK Zrt. a régi szerelvények végig gurulnak a városon, ekkor azonban már utasokat nem fognak szállítani. A Szinvapark/Centrum és a Városház tér villamosmegálló között majorette felvonulással egybekötött ünnepi menetben fognak haladni. 

Ez lesz tehát vasárnap, összeállításunkban pedig néhány érdekességet szedtünk össze a szülinapos miskolci villamosról. Amint az ismeretes, Budapest után Miskolcon épült meg az országban elsőként normál nyomtávú közúti villamos vasút. 
A forgalmat 1897. július 10-én 9 motor- és négy pótkocsival indították meg két vonalon. Volt egy egyvágányú három kitérős fővonal 15 megállóval a Tiszai pályaudvar- Verestemplom – a mai Szent Anna tér – útvonalon. A másik egyvágányú szárnyvonal kitérő nélkül hét megállóval a Búza tér és a Népkert között közlekedett. 

A kiépülés évtizedei

Az első villamos az akkor még a városhatáron kívül eső Tiszai pályaudvar és a Verestemplom között, a mai 1-es villamossal megegyező vonalon, egy vágányon (a színház előtti kitérőben tudta a két szerelvény kikerülni egymást) közlekedett. A villamos sikerén felbuzdulva a város erre merőlegesen újabb, szintén egyvágányos villamosvonalat épített, amely észak-déli irányban haladt, a Búza tér és a Népkert között. Ezt jóval kevésbé használták ki, emiatt megszüntetése már négy hónap múlva felmerült, de 1960-ig nem került rá sor, sőt, 1910-ben Hejőcsabáig meg is hosszabbították.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Vasgyár munkásai kérésére a Tiszai pályaudvar–Verestemplom villamosvonal folytatásaként kiépült a Verestemplom–Vasgyár vonal is, ez helyi érdekű vasútként kapott engedélyt, mivel Diósgyőr ekkor még Miskolctól különálló település volt; más járművekkel közlekedett és indulásakor még másik cég üzemeltette. 1906-ban sikerült a két vonalat egyesíteni, innentől átszállás nélkül el lehet jutni a pályaudvartól a Vasgyárig. 1909 után ezt a vonalat kétvágányúsították, egyelőre csak a Tiszai pályaudvar és a Városház tér között. Új villamosvonal 1951-ben épült, egy egyvágányos szárnyvonal a DVTK Stadion mellől a Nehézszerszámgépgyárig. (A mindössze egy köztes megállót tartalmazó vonal 1974-ben szűnt meg.) Ezzel egyidőben, 1951–52 közt teljesen kétvágányosították a diósgyőri vonalat. 

A Zöld Nyíl

A villamospályát legutóbb 2010–2012 közt újították fel teljesen, amikor a Zöld Nyíl projekt keretén belül a villamospálya rekonstrukcióját követően Majláth városrészig meghosszabbították az 1-es villamos vonalát. A projekt keretén belül nemcsak a pálya, de a villamosflotta is teljesen megújult: 31 korszerű, alacsonypadlós, kifejezetten Miskolc igényei szerint kialakított Skoda szerelvény állt forgalomba. Bár a járműparkot teljesen cserélték, az MVK több korábbi korábbi járműtípusból is megtartott egy-egy szerelvényt. 

A sokáig a miskolci utcaképhez tartozó FVV villamosokat 1991-től kezdték kivonni a forgalomból. A Tátrák érkezésével előbb fokozatosan visszaszorultak a kettes vonalra, majd 2004-ben az utolsót kocsit is elbúcsúztatták, viszont a 100-as pályaszámú, valamint a 151-es megmaradt nosztalgiajárműnek: előbbi állapota az újkori, utóbbié pedig a leállításkori állapotoknak állít emléket.

Kép
Nosztalgiaszerelvény közlekedik a belvárosban 2020-ban, a miskolci villamosközlekedés 123. születésnapján. MiNap-archív/Fotó: Mocsári László

A bécsi (SGP) villamosok 2003-tól fokozatosan álltak forgalomba, és tizenkét évet húztak le Miskolcon, 2015-ben állították le őket. Nem kerülték el sorsukat Tátrák sem, ebből azonban néhány darabot megtartottak és időnként még a hétköznapokon is fel-fel tűnnek a pályán: a 202-es pályaszámú Tátra például évről-évre új ruhát ölt, és adventi villamosként rója köreit karácsonykor, egy-két társa pedig akkor gurul ki a pályára, ha „cseh rokonaiknak” segítségre van szüksége.

Számok bűvöletében

De vissza egy pillanatra a kezdetekhez. A villamosok először jelzés nélkül közlekedtek. A vonal Diósgyőrig történő meghosszabbítása után aztán a következő viszonylatjelzéseket alkalmazták: Szent Anna templom és a Vasgyár között járt a „V” betűs, a Szent Anna templom és Diósgyőr között pedig a „D” betűs járat.

A villamosok számozását 1952-ben vezették be, a fővonal ekkor kapta meg az 1-es jelzést, amit mindmáig visel is, csupán az útvonala lett hosszabb. A kettes villamos már érdekesebb kérdés: először ugyanis a Forgóhíd (Villanyrendőr) és Hejőcsaba közötti járatot nevezték így, ami 1960-ban szűnt meg. A Tiszai pályaudvar Vasgyár közötti közlekedő villamost csak 1964-ben számozták át kettesnek.

Kép
Forrás: hellomiskolc.hu

Volt Miskolcon hármas villamos is, ez Vasgyár és Diósgyőr között közlekedett 1951 és 1991 között, a négyes (merthogy ilyen is volt) pedig a Tatárdombi elágazástól a Tatárdombig járt 1951 és 1976 között.

Kevesen tudják, de a jelenlegi 1A-s villamosnak is vannak már előzményei. 1958-ban rövid ideig már közlekedett ugyanis villamos-betétjárat ezzel a jelzéssel Tiszai pályaudvartól igaz, akkor még csak az Eszperantó térig (ma Szent Anna tér). 2011-es cikkünk tanúbizonysága szerint a betétjárat új útvonalon, a Diósgyőri Gimnáziumig történő újraindítását már a Zöld Nyíl projekt keretein belül eltervezték, ekkor készült a Kilián-városrészben található betétvégállomás is. A járat tényleges beindítására azonban 2020 szeptemberéig kellett várni.

Végül, de nem utolsó sorban érdemes még szót ejteni az ország egyetlen „0”-ás viszonylatjelzésű körjáratáról is, mely 1970-től 1989-ig közlekedett a Vasgyári hurokban a reggeli csúcsidőben és munkaszüneti napokon. Már a távoli múlt az is, hogy a járatot 2012-ben újraindították néhány hónapra, akkor is csak hétvégenként. Ráadásul a villamosokat műszaki okok miatt buszok pótolták.

Kép
Forrás: mvkzrt.hu


Így közlekednek a nosztalgiajáratok

Indulási időpontok a Tiszai pályaudvar végállomásról:
1-es villamosjáratként:

209-es Tátra villamos: 10:00; 11:30
151-es FVV villamos: 14:00; 15:30 
2-es villamosjáratként:
185-ös SGP motorkocsi és 300-as pótkocsi: 11:00; 12:00
100-as FVV villamos: 15:00; 16:00

Indulási időpontok a Felső-Majláth végállomásról:
1-es villamosjáratként:

209-es Tátra villamos: 10:45; 12:15
151-es FVV villamos: 14:45; 16:15
 Indulási időpontok a Vasgyár végállomásról:
2-es villamosjáratként:
185-ös SGP motorkocsi és 300-as pótkocsi: 11:30; 12:30
100-as FVV villamos: 15:30; 16:304

A nosztalgiavillamosokat az érdeklődők 500 forintos vonaljegy megfizetésével vehetik igénybe, ajándékba pedig erre az alkalomra készült egyedi emlékjegyet kapnak az utasok.

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.