Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol

A jogász válaszol: Fizetési meghagyás
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy évekkel ezelőtt nagyobb összeget adott kölcsön egyik munkatársának, erről írásban szerződést is készítettek. A kölcsön visszafizetésének határideje letelt, azonban a pénzt nem kapta vissza, ismerőse folyamatosan hitegeti, de nem teljesít, pedig már írásban is felszólította. Kérdezi, hogyan tudná a pénzét visszaszerezni?
A jogász válaszol: Az özvegyi nyugdíj
Miskolc
Levélírónk özvegyi nyugdíj igénylésével kapcsolatban kért jogi tanácsot. Olvasónk a párjával élettársakként élt együtt annak februári haláláig, közös gyermekük nem született. Az élettársi kapcsolat 11 évig állt fent. Az élettársak mindketten öregségi nyugdíjasok voltak. Kérdezi ezek után levélírónk, hogy volt élettársként megilleti-e özvegyi nyugdíj. Dr. Strassburger Gyula ügyvéd válaszolt.
A jogász válaszol: mi lesz a közös lakással válás esetén?
Miskolci olvasónk keresett meg levelével, melyben leírja, hogy a férjével közös ingatlanból elköltözött, mert válófélben vannak. Az ingatlant most kizárólag házastársa lakja, holott az fele-fele arányban tulajdonuk. Kérdezi, hogy kérhet-e használati díjat azért, mert az ő ingatlan-illetőségét is használja férje. Olvasónk leírta még, hogy közös kiskorú gyermekük nincs. 
A jogász válaszol: A végrendelet hatálytalanítása
Miskolc
Levélírónk leírta, hogy végrendeletet készített, melyben egy közeli ismerősére hagyta vagyonát. Most ezzel a személlyel megromlott a viszonya, ezért már nem szeretné, ha ő örökölne. Kérdezi, van-e lehetősége arra, hogy korábbi végrendelete ne érvényesüljön.
A jogász válaszol: Változások a kötelező jótállás körében
Miskolc
Miskolci olvasónk szeretett volna hűtő vásárlásával kapcsolatban igényt bejelenteni a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál, azonban elküldték, mondván, keresse fel az üzletet, ahol vásárolta a terméket. Kérdezi, hogy jogos volt-e a javítószolgálat elutasítása.
A jogász válaszol: Hitellel terhelt ingatlan közös tulajdonának megszüntetése
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a házasságát a bíróság felbontotta. Most levélírónk a házasság vagyonjogi vonatkozásait is szeretné rendezni.
A jogász válaszol: Ingatlan használati díja
Miskolc
Miskolci olvasónk keresett meg levelével, melyben leírja, hogy a testvérével örököltek ketten egy ingatlant, melybe az öccse beköltözött, és olvasónkat be sem engedi, holott az fele-fele arányban tulajdonuk. Kérdezi, hogy kérhet-e rokonától használati díjat azért, mert az ő ingatlanilletőségét is használja.
A jogász válaszol: A követelések elévülési ideje
Miskolc
Több olvasónk kérte, hogy foglalkozzunk ismét az elévülés jogintézményével, mert számos esetben hasznos az ismerete annak, milyen típusú követelés mikor évül el.
A jogász válaszol: Közvetítés büntetőeljárásban
BűnügyMiskolc
Miskolci olvasónk közlekedési balesetben megsérült. A balesetet okozó gépjármű vezetője ellen büntetőeljárás indult. Levélírónknak azt tanácsolták, hogy mint sértett, kezdeményezzen a nyomozó hatóságnál közvetítői eljárást.
A jogász válaszol: A tanú segítője
Miskolc
Miskolci olvasónkat egy büntetőügyben idézte be a bíróság. Levelében azt írja, neki igen kellemetlen a szituáció, nem tudja, mihez van joga, és mik a kötelezettségei ilyen esetben, esetleg ügyvédi képviseletet igénybe vehet-e az eljárásban. 
A jogász válaszol: rendkívüli ellentmondás
Miskolc
Miskolci olvasónk keresett meg levelével, melyben leírta: egy végrehajtótól kapott felhívást, hogy teljesítse jogerős fizetési meghagyásban megállapított fizetési kötelezettségét. Olvasónk nem vett át fizetési meghagyást, mint kiderítette, azt korábban a régi lakcímére kézbesítették. Kérdezi, van-e valamilyen jogi lehetősége az alaptalan fizetési meghagyással szemben fellépni.
A jogász válaszol: A szülőtartás szabályai
Miskolc
Miskolci nyugdíjas olvasó keresett meg levelével, aki alacsony összegű nyugellátással rendelkezik, és egyedül él.
A jogász válaszol: Az elévülés
MiskolcBelföld
Az elévülés valamely jog, állam előtti érvényesíthetőségének a megszűnését jelenti. A jogintézmény azért jött létre, hogy ha a jogosult a jogait viszonylag hosszú időn keresztül elmulasztja érvényesíteni, akkor a bíróság sem nyújt már segítséget ehhez.
A jogász válaszol: A kézbesítési fikció és joghatásai
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a Magyar Országos Közjegyzői Kamarától kapott levelet, azonban a postás nem találta otthon, ezért értesítőt hagyott a küldemény érkezéséről. Kérdezi, hogy származik-e hátránya abból, ha nem veszi át a küldeményt.
A jogász válaszol: Az özvegyi nyugdíj
VéleményMiskolc
Miskolci olvasónk özvegyi nyugdíj igénylése kapcsán kért jogi tanácsot.
A jogász válaszol: A békéltető testületi eljárás új szabályai
Miskolc
„Az elérhetőbb fogyasztóvédelemről” címet viselő új törvény, a 2023. évi XX. tv., számos újítást vezetett be 2024. 01. 01-től a fogyasztóvédelmi békéltető testületek életében.
A jogász válaszol - A CSOK új szabályai
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföld
Miskolci levélírónk friss házas, a férfi feleségével új otthonba szeretne költözni. Gyermekeket is terveznek, ezért azt kérdezte, milyen feltételekkel veheti igénybe az új otthonteremési kedvezményt.
A jogász válaszol: életjáradéki vagy tartási szerződés?
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy szerződést kíván kötni, melyben ingatlanát egyik rokonára ruházná. 
A jogász válaszol: A perújítás
MiskolcVélemény
A jogerős ítélet ellen perújításnak –többek között- akkor van helye, ha a fél olyan tényre vagy bizonyítékra, illetőleg olyan jogerős bírói vagy más hatósági határozatra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el, feltéve, hogy az elbírálás esetén az reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna - emeli ki megkérdezett szakértőnk.
A jogász válaszol: elállás online vásárlás esetén
Miskolc
Olvasónk mobiltelefont vásárolt egy internetes webáruházban. Futárcég szállította ki a terméket részére. Csak az átvételt követően vizsgálta meg tüzetesen funkcióit, és nem bizonyult megfelelőnek, bár nem volt hibás a termék. Kérdezi, hogy elállhat-e a vásárlástól, ha igen, milyen módon.