Miskolci Egyetem
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
"Akit, amit nem feledünk" – honismereti konferenciát szerveztek az Egyetemvárosban
A programon évfordulós eseményekre és jeles helyi személyekre emlékeztek.
Találd fel magad! – és nevezz a diákolimpiára
Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiák történetében először rendeznek észak-magyarországi regionális döntőt, amelynek társszervezője és egyben az esemény helyszíne, a Miskolci Egyetem.
Kiemelkedő eredményeket elért sportolóit díjazta a Miskolci Egyetem
Negyedik alkalommal ismerték el azon hallgatók sporteredményeit, akik az elmúlt tanévben sikereket értek el az Egyetemi Világjátékokon, az Európai Egyetemi Játékokon vagy Bajnokságokon, valamint országos, európai vagy világszintű sporteseményeken.
Mesterségesen intelligens, tudatosan emberi
A mesterséges intelligencia és a kritikus gondolkodás a fókuszban a CineFest, az NMHH és a Miskolci Egyetem harmadik Tudatos médiahasználat konferenciáján.
Fantasztikus élmények általános iskolásoknak az egyetemen
Közös zsonglőrködés, tudományos kísérletek, rovarbemutató. Ismét egyetemisták veszik szárnyaik alá a hátrányos helyzetű kisdiákokat.
Megnyílik a CineVersity – a Miskolci Egyetem is részt vesz a CineFesten
Ingyenesen látogatható koncertek, szabadtéri filmvetítések, közönségtalálkozók és előadások várják az érdeklődőket Miskolc belvárosában, a Csengey-kertben, a lillafüredi Anna barlangnál és az Egyetemvárosban.
A Miskolci Egyetem gyakorlógimnáziumaként folytatja a Földes
A felsőoktatási intézmény szerint az átminősítésnek köszönhetően tovább emelkedhet a gimnáziumban az oktatás színvonala.
Rekordszámú jelentkezőt vonzott a Miskolci Egyetem gólyatábora
Idén is változatos sport- és kulturális programokkal várták a campus gólyatáborába az elsőéveseket.
Elkezdődött a bALEK7 – Gólyatábor a Miskolci Egyetemen
A bALEK7 elnevezés a Miskolci Egyetem selmeci hagyományaiból ered, és évről évre kiemelt eseménye az elsőéves hallgatók, azaz a gólyák beilleszkedésének.
Online ismerkedhetnek a gyógynövényekkel
A tanfolyam célja, hogy a résztvevők megismerjék a hazánkban elterjedt, termesztett és vadon gyűjtött gyógynövényeket.
Második esélyt ad a Miskolci Egyetem
A 2025-ös felsőoktatási pótfelvételi eljárás ismét lehetőséget kínál azok számára, akik az általános felvételin nem jutottak be egyetlen képzésre sem, vagy korábban nem is jelentkeztek.
Országos csúcsot gyalogolt Spiller Tiziana
Spiller Tiziana, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának harmadéves hallgatója vasárnap országos csúcsot ért el Bochum-ban.
Az Aggteleki Nemzeti Park címerállata lett a hónap állata Miskolcon
A babona szerint el tudják oltani a tüzet, vagy, ha beleesnek egy kútba, megmérgezik annak teljes vízkészletét.
A száraz számok mögött egy varázslatos világ a kémia
Izgalmas előadásokkal és látványos kísérletekkel várta idén is a középiskolásokat a Varázslatos kémia nyári tábor a Miskolci Egyetemen.
Hármasikrek születtek a Miskolci Állatkertben
A világ egyik legnagyobb rágcsálófajának családja ajándékozta meg népes „gyermekáldással” az állatkertet.
A miskolci Űrtáborban Kapu Tiborral utazhatnak képzeletben a gyerekek
A Magyar Asztronautikai Társaság a Miskolci Egyetemen rendezte idén 32. Űrtáborát, ahol napi szinten kapnak híreket a Nemzetközi Űrállomásról.
A karnagy a zenekar élén – ilyen tervekkel folytatná a Miskolci Egyetem rektora
A Miskolci Egyetem szenátusa, majd a fenntartó alapítvány kuratóriuma is egyhangú döntéssel Horváth Zitát, az intézmény jelenlegi rektorát javasolta a következő ötéves ciklus vezetőjének.
Július végére befejeződhet két egyetemi kollégiumi épület felújítása
Európai színvonalon újul meg a Miskolci Egyetem teljes kollégiumi szálláshelyrendszere idén nyáron.
Az intézmény és a fenntartó is támogatja – Horváth Zitát jelölik a rektori posztra
Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriuma múlt pénteken megtartott ülésén egyhangúlag Horváth Zitát, az egyetem jelenlegi rektorát javasolja az intézmény következő vezetőjének.