Ugrás a tartalomra

Egyre népszerűbb a duális mérnökképzés a MOL és az egyetemek együttműködésében

Létrehozva
A MOL Petrolkémia, a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem együttműködésében induló duális képzés ünnepélyes tanévnyitóját tartották a vállalat tiszaújvárosi képzési központjában.
Kép
MOL Petrolkémia tanévnyitó
A MOL Petrolkémia új Képzési Központjának felavatása és a duális tanévnyitó.

Kilencedik alkalommal indult duális képzés a MOL Petrolkémiánál. A felsőfokú programban idén 15 fiatal vesz részt.

A diákok számára a képzés az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalat együttes megszerzését kínálja. Monoki Dominik Viktor elmondta: azért választotta a duális formát, mert így az egyetemi tanulmányok mellett valódi ipari környezetben szerezhet tapasztalatot, ami biztos alapot ad a jövőjéhez.

A tanévnyitón Siménfalvi Zoltán, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának dékánja arról beszélt, hogy az elmúlt három évben jelentősen nőtt a kar iránti érdeklődés: a jelentkezők száma a korábbi 400-450 főről évi 1000 főre emelkedett. Ez szerinte azt is jelzi, hogy egyre többen választják majd a specializációkat, illetve folytatják tanulmányaikat mesterképzésen.

A duális képzésben részt vevő hallgatók ösztöndíjat kapnak, és nemcsak saját szakterületükön mélyülhetnek el, hanem a vállalat teljes működését is megismerik. A program eddigi közel 60 végzőse közül 90 százalék a MOL tiszaújvárosi gyáregységében helyezkedett el.

A vállalat vezérigazgatója, Császár Péter hangsúlyozta: a siker kulcsa az elméleti és gyakorlati képzés „házassága”. Személyes példáján keresztül kiemelte, hogy az egyetemi évek alatti ipari tapasztalat egyedülálló lehetőséget jelent a hallgatók karrierjében.

Az eseményen részt vett Koncz Zsófia országgyűlési képviselő, családokért felelős államtitkár is, aki emlékeztetett: idén ünnepli 60. városi évfordulóját Tiszaújváros, amelynek fejlődését a vegyipar, valamint az energetika és villamosenergia-termelés alapozta meg.

A tanévnyitón a mesterképzésben végzős hallgatókat is köszöntötték, majd a résztvevők megtekinthették a megújult, korszerű tudásközpontot.

Címkék

Ez is érdekelhet

Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.
Országosan csökken a panellakások ára, kivéve Budapesten
Gazdaság
Tavaly az utolsó negyedévben országos szinten korrekció indult a lakásárakban, kivételt a budapesti panellakások jelentettek, ahol az árnövekedés 2025 végén is fennmaradt - tudta meg az MTI a Duna House ingatlantranzakciós adatai alapján.